Magyarország első dinoszauruszleletét, számos fosszilis maradványt és ásványt mutat be az érdeklődőknek a komlói József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény szerdán nyílt állandó kiállításain.

A Mecseki Jurassic park és a Komlosaurus címet viselő tárlaton az 1966-ban Pécs-Vasason, majd Komlón talált dinoszauruszfaj, a kétszáz millió évvel ezelőtt élt Komlosaurus carbonis lábnyomai, az állat rekonstrukciós szobra, továbbá 60 fosszília és kőzet tekinthető meg. A Bányavirágok című kiállításon bányászat során előkerült 180 ásvány figyelhető meg, köztük a ritka és értékes ametiszt, kvarckristály és egyebek mellett az antimonit.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a megnyitón azt mondta: tavaly több mint 10 millió belépőjegyet váltottak a hazai múzeumokba. Ilyen érdeklődésre az elmúlt tíz évben nem volt példa, ami jelzi, hogy a komlóihoz hasonló gyűjteményekre egyre nagyobb igény van Magyarországon.   

A múzeumi intézmények szerepe erősödik a helyi identitás ápolásában, gondozásában, megőrzésében, kiállításaik elmélyítik a diákok ismereteit, növelik a tanulás hatékonyságát - tette hozzá. Megjegyezte, a kulturális államtitkárság törekszik rá, hogy az élménypedagógia nyújtotta lehetőségek bővüljenek az ismeretek elsajátítása érdekében. Hoppál Péter szólt arról is, hogy a Kubinyi Ágoston múzeumfejlesztési programnak köszönhetően a hazai intézmények 14 év alatt több mint 4 milliárd forinthoz jutottak, a komlói József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény is ebből újíthatta meg tárlatait. Az elmúlt három évben nagymértékben növeltük a program keretösszegét, már évi 370 millió forintra lehet pályázni a korábbi 100-200 millió forint helyett - mondta.

Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az új kiállítások anyaga jól reprezentálja azt a helyet, amelynek kőzete Komlót várossá emelte, a dinoszauruszoktól a széntermelésen át napjainkig kétszázmillió éves történetet foglalnak magukba. Az új tárlatok és a korábban modernizált múzeumi helyiségek alkalmasak oktatási programok megtartására, a településsel kapcsolatos hiteles információk átadására - fűzte hozzá.

Henn Tamás muzeológus az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a két kiállítás anyagának egy része korábban is látható volt, ezen értékeket újrarendezték és kiegészítették számos, eddig raktárban őrzött tárggyal. A falak kiegészítő festése Juhász Krisztina és Henn Tamás munkája. Belépőjegyek 300, illetve gyermekjegy 150 forintért vásárolhatók, a csoportos belépőjegyek árai 200, illetve 100 forint összegűek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó