"Kocsis Zoltán isteni ihletettségű géniusz volt, a zene hajlíthatatlan és rendíthetetlen szolgálója" - mondta a Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtök este a pécsi Kodály Központban.

Az eseményen nevezték el az éppen egy éve elhunyt világhírű zongoraművészről, karmesterről és zeneszerzőről a koncertterem rezidens együttesének, a Pannon Filharmonikusok zenekarának (PFZ) próbatermét.    

Hoppál Péter a PFZ tagjainak részvételével rendezett ünnepségen Kocsis Zoltánt méltatva felidézte: a művész csaknem fél évszázadon át állt a magyar zenei élet élén, a nemzetközi zenei színtéren is a legmagasabban jegyezték. A Pannon Filharmonikusok első állandó vendégkarmestereként sok időt töltött a pécsi együttessel - emlékeztetett a politikus, aki egyben Pécs és Komló országgyűlési képviselője is. Kocsis Zoltán "jelenléte olyan erőteljes nyomot hagyott a magyar közéletben, hogy az szikrányit sem halványodott" - fogalmazott Hoppál Péter, kitérve arra is, hogy a világhírű zeneművész kritikáival, véleményalkotásaival és javaslataival társadalomjobbító munkát is végzett.    

Halálát követően Kocsis Zoltán gondolatai alapján mind az 59 magyarországi tankerület részére két-két, azaz összesen 118 pianínó beszerzését rendelte el a kormány - mondta a politikus, aki utalt arra is, hogy jövőre, ennek folytatásaként "nagyszabású, milliárdos" hangszerbeszerzési programot valósítanak meg az iskolák és zeneiskolák részére.    

Az eseményen Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója megindultan elevenítette fel a világhírű zeneművész és a pécsi együttes 12 éven keresztül tartó együttműködését, majd kijelentette: Kocsis Zoltán az elmúlt 50 év egyetemes és hazai zenetörténetének egyik legjelentősebb és megkerülhetetlen alakja. Valamennyien zseninek tekintettük őt - emelte ki. Az igazgató egyúttal fontosnak és méltóak nevezte, hogy a művész nevét viselheti a próbaterem. A zenekar jövőjéről pedig úgy fogalmazott: "ha hűek leszünk Kocsis Zoltán hitvallásához, akkor a PFZ szakmai útja egyenes út marad".    

Páva Zsolt polgármester méltatásában a többi között a baranyai megyeszékhely Kocsis Zoltán életében betöltött szerepéről is megemlékezett.    

Az ünnepélyes teremavatás után kezdődött a PFZ világhírű zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre emlékező, három részből álló pécsi koncertsorozatának első hangversenye.

Forrás: MTI

Fotók: Marjai Judit

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 738 420 megtekintés

Videó: 48 945 484 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030676

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh