Kivételes edzési lehetőség adódott a komlói vívók előtt október 12-én. A Honvéd SE vívó szakosztályának férfi párbajtőrözői vezetőedzőjük, a pécsi kötődésű Dancsházy-Nagy Tamás vezetésével csapatépítésen vettek részt Pécsett, amelynek keretében a pécsi szakosztály edzéséhez is csatlakoztak pénteken.

A pécsi és komlói klubok közötti együttműködés jegyében a komlói vívóknak is lehetőségük volt kivenni részük a nem mindennapi élményből, így kilenc fővel a Villa Complov SC is képviseltette magát az eseményen.

A Honvéd részéről az olimpiai bronzérmes csapat tagjai (Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter), valamint utánpótlás világbajnoki és felnőtt Világkupa dobogós helyezésekkel büszkélkedő válogatott vívókkal (Berta Dániel, Peterdi András, Siklósi Gergely, Debnár Gergő, Cho Teun Sándor) volt lehetőség asszózni, valamint természetesen autogramadásra és közös fényképezkezdésre is sor került.

Minden túlzás nélkül állítható, hogy szakosztályunk sportolóinak óriási élmény és motiváció volt, hogy a sportág hazai és nemzetközi élmezőnyébe tartozó vívókkal edzhettek, amiért nagy köszönet a Honvéd vívó szakosztályának és sportolóinak, valamint a PTE-PEAC vívó szakosztályának.


A képen Peterdi András (balra szemben) és Berta Dániel (jobbra szemben) a két, Pécsről elszármazott válogatott vívó asszózik komlói ellenfelekkel.

Forrás: Villa Complov SC