A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA jóváhagyta az idei magyarországi világbajnokság pontos programját.

Azt már korábban is jelezték a szervezők, hogy ezúttal a viadal első hetében, június 18. és 25. között rendezik az úszóversenyeket, a magyar szövetség szerdai közleményéből pedig kiderült, hogy a Duna Arénában az előfutamok 9, az elődöntők és döntők pedig 18 órától kezdődnek.  

Az ekkor már zajló vízilabdatornán a magyar válogatottak 21 órától ugranak medencébe.  

Úszásban a korábbiaktól eltérően a férfi 400 méteren vegyesen már az első nap kiosztják az érmeket - eddig a vb-ken az utolsó napon volt ez a szám -, míg a női 400 méter vegyes átkerült a zárónapra. A leginkább várt versenyszám, a férfi 200 méter pillangó fináléja - amelyben a legutóbbi vb-n Milák Kristóf világrekordot úszott - június 21-én, kedden lesz, egy nappal később pedig ugyanebben a női számban Kapás Boglárka védhetné meg a címét.

Férfi 100 méter pillangóban az olimpián ezüstérmes Milák június 24-én, pénteken próbálkozhat egy újabb ostrommal az amerikai Caeleb Dressel ellen, aki 2017-ben hét aranyérmével a budapesti vb legeredményesebbjének bizonyult.  

Ezzel párhuzamosan mennek majd a szinkronúszó-versenyek a margitszigeti Széchy-medencében, míg a vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók - kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, itt elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a magyarok 21 órától szállnak vízbe.  

A jegyárusítás várhatóan áprilisban kezdődik.  

Idén Fukuokában került volna sor az eredetileg 2021-ről elhalasztott vb-re, ám a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolt, 2022. május 13-29-re tervezett eseményt végül 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják.  

A nemzetközi szövetség a 2022-es budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 099 228 megtekintés

Videó: 48 324 573 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923968

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh