Megkezdődött Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, a házigazdák, illetve a nemzetközi szövetség is izgatottan várta az eseményt, amelyre mindössze négy hónapjuk volt felkészülniük a szervezőknek - hangzott el a pénteki nemzetközi sajtótájékoztatón.

Husszein al-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kuvaiti elnöke elmondta, óriási köszönet jár Magyarországnak azért, hogy megteremtette a lehetőséget a világbajnokságra, mindössze négy hónap alatt, a koronavírus-járványt követően, illetve az Ukrajnában zajló háború közepette.   

Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportot is felügyelő honvédelmi miniszer leszögezte, nagy megtiszteltetés ilyen rövid időn belül újra vendégül látni a világ legjobb vizes sportolóit. Kijelentette, biztos benne, hogy a szervezők mindent megtettek, a sportolók pedig teljesítményükkel mindenkit elkápráztatnak majd.   

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a szervezőbizottság vezetője arról beszélt, hogy amikor február elején rábólintottak a vb-rendezésre, akkor az idő rövidsége ellenére teljesíthetőnek tűnt a vállalás, és véleménye szerint sikerrel is jártak. Hozzátette, Magyarországon mindenképpen az év sporteseménye a vb, és világviszonylatban is a legnézettebbek között lesz, ami kiváló promóció az országnak. Megjegyezte, az ide látogató 190 ország képviselői tíz szállodát töltöttek meg és 60-80 ezer vendégéjszakát jelentenek a turizmusnak. Az 1980-as moszkvai olimpia bajnoka kiemelte, három-négy éremre számít a magyar úszóktól a Duna Arénában.   

Fürjes Balázs nemzetközi sporteseményekért felelős államtitkár - aki tavaly júniusban meghívottként bekerült a FINA vezető testületébe (Bureau) - hangsúlyozta, a világ öt legnézettebb sportága közül a magyarok csak úszásban vannak ott a világ élvonalában, ugyanakkor az angol válogatott otthonában aratott keddi, 4-0-s győzelem után bízik benne, hogy hamarosan a futballisták is csatlakoznak hozzájuk. Reményét fejezte ki, hogy a vizes vb-n az úszóérmek mellé a vízilabdázóktól is érkeznek majd medálok.   

A sajtóeseményen bemutatták a Mikasa sportszergyártó legújabb labdáját, amelyet a vízilabdatornán használnak majd, a magyar válogatottakból két olimpiai bronzérmes, Parkes Rebecca és Manhercz Krisztián állt a színpadra fotósok hadának kereszttüzében.   

Az úszókat a Tokióban mindkét női vegyes számban győztes japán Ohasi Jui, illetve a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon sporttörténelmet írt, medencében 1500 méter gyorson és nyíltvízen 10 kilométeres is aranyérmes német Florian Wellbrock képviselte. Előbbi elmondta, nagyon várja, hogy újra a legjobbakkal küzdjön meg a Duna Arénában. A német klasszis kijelentette, szeretné megvédeni címét mindkét szakágban, de ez szerinte rendkívül nehéz lesz.   

A világbajnokság július 3-ig tart.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 097 844 megtekintés

Videó: 48 323 403 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923870

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh