Erre a következtetésre jutottak a szakértők, amikor összevetették a rendezők aránytalan kiadásait azzal, hogy csak a turisták egyharmada érkezett a brit fővárosba a várakozásokhoz képest.

A szervezők előzetes becslése szerint az Olimpiai Játékok első hetében körülbelül 300 ezer turistának kellett volna eljönnie. Ténylegesen viszont mindössze 100 ezren érkeztek. Figyelembe véve a verseny sajátosságait és elhúzódását a legközelebbi napokban a helyzet valamelyest javulhat. De már világos, hogy az Olimpia nem fizetődik ki – véli az ALOR társaságok csoportjának ügyvezető igazgatója Szergej Hesztanov.

Potenciálisan a londoni Olimpia rendezői 10 milliárd font sterling nagyságrendű bevételre számítottak. A valóság azonban azt mutatja, hogy ennek az összegnek még a tizedét sem sikerül megkeresni. Ennek az elszomorító eredménynek oka abban keresendő, hogy a kiadások összege, beleszámítva az infrastruktúrára, a biztonsági normák erősítésére költött közvetett kiadásokat is, gyakorlatilag mintegy tízszeresen meghaladta az eredetileg tervezettet. A rendezők veszteségeket fognak elszenvedni. Legvalószínűbb, hogy ez az állam vállára nehezedik. És amint a pekingi Játékok példája is mutatja, az Olimpia a pénzkeresés lehetőségéből fokozatosan olyan rendezvénnyé válik, aminek egyetlen pozitív eredménye az ország presztízsének növekedése.

Amikor az Olimpia kezdete előtt rózsás gazdasági prognózisokat csináltak, a szervezők nem vették figyelembe ennek a rendezvénynek sajátosságait. Ez hosszú torna, ahol egyidejűleg több tucatnyi verseny zajlik. Hogy ne bajlódjanak a választás nehézségeivel – hova is érdemes menni, sokan inkább otthon maradnak, hogy élvezzék a tévéközvetítések összes előnyét.

Nem utolsósorban esett latba az is, hogy London a világ egyik legdrágább városa. Az Olimpiára várható volt a szállodai és éttermi árak, a repülőjegyek árának növekedése. Ez elriasztotta azokat a turistákat, akiket nem érdekel a sport.

A legelégedetlenebbek az Olimpiával a bankárok. Tőlük távol állnak a politikai szólamok és presztízzsel kapcsolatos elképzelések, őket csakis a pénz izgatja. A folyó év második negyedében Nagy-Britannia gazdasága 0,7%-kal csökkent. Világraszóló botrány tört ki a Barclays bank körül, amelynek vezetőjét és több munkatársát azzal vádolják, hogy manipulálták a nemzetközi kereskedelem számára kulcsfontosságú LIBOR hitelkamatlábat. És ebben a helyzetben semmilyen Olimpia, még a legsikeresebb sem menti meg a gazdaságot.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 066 564 megtekintés

Videó: 48 291 034 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919866

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh