Törésvonalra épülhetett egy atomerőmű Japán északnyugati részén, ezért lehet, hogy a tavalyi fukushimai atomkatasztrófa miatt általános ellenőrzésre leállított erőművet sosem indítják újra - jelentette be szerdán a japán atomenergia-felügyelet.

Az 1517 megawattos curugai erőmű két egysége található a törészónában a Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség felmérése szerint. Az erőmű működtetője saját geológiai adataira hivatkozva tagadja, hogy a létesítmény aktív törésvonal fölött lenne.

Az ügynökség további vizsgálatot rendelt el az ügyben. A japán törvények értelmében tilos atomerőművet építeni olyan övezetben, amely mozoghatott az elmúlt 120-130 ezer évben.

Negyven év óta először Japánnak szembe kell néznie a lehetőséggel, hogy atomenergia nélkül marad, mert a fukusimai reaktorok tavalyi balesete miatt jelentősen csökkent a nukleáris energia biztonságosságába vetett bizalom, és a lakosság ellenállása megakadályozta az általános karbantartásra leállított reaktorok újraindítását.

A 2011-es katasztrófa előtt Japánban az áramellátás 30 százalékát az atomenergia biztosította, most azonban 54 reaktorból mindössze egy működik, és május 5-én azt is leállítják majd a hatóságok.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Fukushima fejezi be az emberiség ámokfutását?

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 635 789 megtekintés

Videó: 48 832 841 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7010784

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh