Élelmiszercsomagolásokat, halászfelszereléseket és különböző műanyaghulladékokat mos partra a víz a szubantarktikus, vagyis az Antarktisztól északra elhelyezkedő szigeteken, ahol több évtizede végeznek vizsgálatokat a kutatók, akik most két tanulmányt is publikáltak az Environment International című folyóiratban.

A brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) szakemberei három évtizeden át gyűjtötték a partra vetődő tengeri hulladékot a Déli-Atlanti-óceánon fekvő Bird Islanden, valamint a Déli-óceánon elterülő Signy Islanden.    

A begyűjtött hulladékok mennyisége egyre nő. A több mint 10 ezer szemétdarab döntő része műanyaghulladék volt - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.     

"Gyarapodást észleltünk a partra sodródó műanyagszemét mennyiségében, de az újabb vizsgálatok a kisebb méretű hulladékok számának növekedését is mutatják" - mondta Claire Waluda, a BAS ökológusa, a tanulmány vezető szerzője. "Ez valószínűleg a hosszú ideje a Déli-óceánban lévő nagyobb műanyaghulladékok lebomlásával magyarázható" - tette hozzá a szakember.    

Waluda szerint ugyanakkor tanulmányuk azt sugallja, hogy a Déli-óceánba kerülő hulladék mennyiségének csökkentésére irányuló erőfeszítések sikeresek, legalábbis részben.     

A szakemberek saját adataikat és az oceanográfiai modelleket együttesen használva fogják feltérképezni a műanyaghulladékok pontos forrásait és hogy miként kerülnek, illetve mozognak a Déli-óceánban.    

A BAS szakembereinek egy másik tanulmánya a tengeri madarakra támaszkodva vizsgálta a műanyagszennyezettséget, mivel az állatok gyakran elfogyasztják a zsákmánynak vélt műanyagszemetet.    

A kutatók típus, méret, szín és származási hely alapján kategorizálták a műanyaghulladékokat és jelentős különbségeket fedeztek fel a Bird Island környéki tengeri madarak által elfogyasztott tengeri hulladékok között.    

A vándoralbatroszok és óriáshojszák által lenyelt hulladékok elsősorban Dél-Amerikából származó élelmiszercsomagolások voltak. Ezek a madarak általában a hajók mögött haladva kutatnak táplálék után, vagyis ezek a hulladékok nagy valószínűséggel a fedélzetről kerültek szándékosan vagy véletlenül a nyílt vízbe.  

A szakemberek szerint jó hír, hogy a dolmányos albatroszok viszonylag kis mennyiségű műanyagszemetet fogyasztanak, ami azt sugallja, hogy azok az antarktiszi területek, ahol ezek a madarak táplálkoznak, továbbra is csak kis mértékben szennyezettek.

Forrás: MTI / phys.org

Interreg CE1013 REFREsh

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4763447

Jelenleg az oldalon

6
Online