Esterházy Péterről készült fotókat, dokumentumokat gyűjt az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat kezelő Evangélikus Országos Gyűjtemény - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

 A felhívás szerint várják a 2016-ban elhunyt Kossuth-díjas íróról - például dedikálások alkalmával - készült fényképeket, illetve a könyvbejegyzésekről, dedikációkról készült fotókat.  

Emellett küldhetők az Esterházy Péterrel való találkozásokról szóló, legfeljebb háromezer karakteres szöveges beszámolók is.  

A fényképeket, dokumentumokat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják, a gyűjtésnek határideje nincs, egy ember több fotót, dokumentumot is küldhet. A beérkezett anyagokat folyamatosan közzéteszik a gyűjtemény honlapján, nyomtatásban azonban csak a tulajdonos engedélyével közlik.  

Zászkaliczky Zsuzsanna, a könyvtár egyik kurátora az MTI-nek elmondta: a virtuális gyűjtemény létrehozásának célja, hogy megörökítsék és hozzáférhetővé tegyék az író és olvasói személyes kapcsolatának dokumentumait.  

Az evangélikus egyház áprilisban jelentette be, hogy az Esterházy család nekik ajándékozta az író és felesége közös családi könyvtárát.  

A kurátor tájékoztatása szerint a 15 ezer kötetes gyűjtemény jelenleg az Északi Evangélikus Egyházkerület székházában van, ahol feldolgozzák. Ez a munka várhatóan másfél-két évig tart, ezt követően kerül a könyvtár a végleges helyére, az evangélikus egyház budapesti, Üllői úti székházba, ahol a kutatók és az olvasók is hozzáférhetnek majd.  

Zászkaliczky Zsuzsanna megjegyezte: a gyűjtemény folyamatosan bővül majd, igyekeznek összegyűjteni Esterházy Péter valamennyi eddig kiadott és a jövőben megjelenő, idegen nyelvre fordított műveit is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 082 431 megtekintés

Videó: 48 312 790 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922499

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh