A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.

A Science Advances című tudományos folyóiratban az úgynevezett vízexpulzió mechanizmus (water expulsion mechanism) nevű folyamatot vizsgáló mérések eredményeit mutatták be. Ez akkor következik be, amikor a szilárd kőzetalap, amelyen a nyugat-antarktiszi jégmező fekszik, felfelé emelkedik annak hatására, hogy csökken a jégtakaró súlya az olvadás miatt. Mivel a kőzet a tengerszint alatt van, amikor megemelkedik, a vizet a környező területekről is az óceánba nyomja, ezzel még jobban megemeli a globális tengerszintet - olvasható az egyetem közleményében, amelyet a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál ismertetett.   

Az eddigi becslések szerint ha a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlik, a globális tengerszint-emelkedés mértéke 3,2 méter is lehet. "Kimutattuk, hogy a mechanizmus további egy métert, vagyis 30 százalékot ad ehhez" - mondta Evelyn Powell, a vizsgálatban részt vevő kutató.   

"A hatás nagysága sokkolt minket" - mondta Linda Pan, a Harvard Egyetem kutató-hallgatója. A kutató szerint a korábbi tanulmányok, amelyek figyelembe vették a mechanizmust, következmények nélkülinek értékelték azt.    

Az egyméteres plusz emelkedés a kutatók szerint ezer éven belül következhet be, az első hatások azonban nem csak évszázadok múltán lesznek érezhetők. Pan és Powell szimulációi szerint már a mostani évszázad végére 20 centiméterrel emelheti a mechanizmus a jégtakaró olvadásával már emelkedő vízszintet.

Forrás: MTI / phys.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 085 251 megtekintés

Videó: 48 315 378 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922925

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh