Légkörünk üvegházgáz-tartalmát csökkentenék tudósok azzal, hogy vasat juttatnának a tengerekbe, hogy növeljék az algák karbonmegkötő kapacitását. A módszert azonban viták övezik a tudomány berkeiben. A nemzetközi jogszabályok a káros mellékhatások miatt tiltják a vasszórást.

A szakemberek viszonylag kevés megbízható információval rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a tengeri élővilágnak mennyire tesz jót (vagy rosszat) környezetük vastartalmának növelése, írja a klimablog.hu.

Felgyorsított karbonelnyelés

A kísérlet keretében 150 négyzetkilométeren tudósok mintegy 7 tonna vasat juttattak a Déli-óceánba 2004-ben. A 2012-ben nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmények elsőként mutattak rá a módszer működőképességére. Korábban ugyanis közel tucatnyi kísérletet végeztek, ám ezekből nem bizonyosodott be, hogy a tárolt szén-dioxid az óceán felsőbb rétegeiben marad-e (ahol esetlegesen újra visszakerülhet a légkörbe), vagy a mélybe kerül. Az új kísérletből kiderült, hogy az algákban megkötött karbonnak legalább a fele a 1000 méter alá merült.

Az érvényben lévő moratórium azonban még a kísérlet véghezvitelét is megnehezítette és megdrágította. Az algaburjánzásnak ugyanis köztudottan káros hatásai vannak a tengeri élővilágra. A kísérlet mögött állók mégis úgy vélik, a módszert be kellene iktatni az ENSZ égisze alatt működő karbon-kvótarendszerbe, ahol például faültetésért vagy lápok megőrzéséért számolhatják el a piaci szereplők a megtakarított ÜHG-kibocsátást, amiért karbonkvótákat kapnak cserébe.

E szakemberek elfogadhatónak tartják, ha állami szereplők kaphatnának csak engedélyt e módszer kivitelezésére – magáncégek tehát nem –, így a hatóságok hatékonyan tudnák felügyelni, ki mit művel a tengerekkel.

A geomérnökség kora

Egyre ismertebb a „geoengineering” tudománya, amely több módszert is bevetne a klímaharc eszköztáraként. A tengerek vassal szórása mellett ilyen a háztetők fehérre festése (így nem melegednek fel annyira e felületek, s kevesebb energiát kell használni a beltéri helységekben a légkondicionálók működtetésére) vagy szulfát aeroszol permetezése a sztratoszférába, amely tompítja a napsugarak erejét. E módszerek többsége azonban közel sem élvez általános elismertséget.

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 379 745 megtekintés

Videó: 51 239 682 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7336854

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh