Újabb kísérlet folyik megújuló energiák hasznosításának társítására: az amerikai Nevada államban a nap- és a geotermikus energiát készülnek „házasítani”.

Az energiahasznosítási társítások elsősorban abból a megfontolásból születnek, hogyha az egyik forrás valamiért csak időszakosan áll rendelkezésre, akkor az energia előállítását a másik forrásból pótolják.

Nevadában az olasz Enel amerikai vállalata már egy ideje hasznosítja a terület geotermikus energiáját, de a sivatagos államban kézenfekvőnek tűnhetett számára, hogy a bőséges napsugárzást is befogják kiegészítő erőnek energetikai célokra.

A smartplanet.fr szakmai portál szerint az Egyesült Államokban ilyen jellegű társításra még nincs példa. A szűkszavú jelentés csak annyit közöl, hogy a geotermikus erőműhöz kapcsolva egy olyan napenergiát hasznosító bázist alakítanak ki, amelyik a tervek szerint 24 MW pótenergiával egészíti majd ki a geotermikus erőmű teljesítményét.

A portál cikkének szerzője szerint példamutató a nevadai kezdeményezés, lendületet adhat a megújulók házasításának, nem csupán a nap-geotermikus, hanem például a geotermikus és vízi energiaforrások egyazon erőművi bázison történő hasznosítására is.

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 492 652 megtekintés

Videó: 51 295 041 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351273

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh