A Holdon a jövőben magántelepek jelenhetnek meg, sőt, ásványi anyagok kitermelése is beindulhat, az üzemek tulajdonosai közt pedig területi viták merülhetnek fel. Ennek elkerülése végett már most rögzíteni kellene a tulajdonjogokat telkekre úgy a Holdon, mint más égitesteken is, különleges védett területek kialakításával – véli Robert Bigelow amerikai üzletember.

Az üzletember cége, a Bigelow Airospace felfújható lakómodulokat tervez. Távlatokban ezekből építenek majd „repülő szállodákat” az űrturisták számára. Bigelow elgondolása szerint felfújható elemekből lehetne akár Hold-bázist is építeni. A pénzmágnás felvetette a kérdést: megengedett-e egy ilyen lakás tulajdonosának egy különleges övezet, ahova mások nem hatolhatnak be?

Az üzletember a Szövetségi Polgári Légi-közlekedési Hivatal keretében működő kereskedelmi űrszállítások osztályához fordult felvilágosításért ebben a kérdésben. Bigelow feltételezi, hogy a hatóság minden konkrét esetben megállapíthatná a védett terület kiterjedését, engedélyt nyújtva cégeknek az űrtevékenységre. A világűrbeli tulajdonjog kérdésének vizsgálata nem sérti az 1967-ben kötött világűr-egyezményt – mondja meggyőződéssel Bigelow.

Ez az utóbbi kormányközi okirat valóban jogi kollíziót tartalmaz – magyarázza a Novosztyi Koszmonavtyiki (Űrkutatás Hírei) folyóirat főszerkesztő-helyettese, Igor Liszov.

Egyrészt, érvényes a nemzetközi egyezmény szabálya, miszerint égitesteket és ezek felszínét nem szabad kisajátítani egyik országnak sem. Másrészt, ezek a dokumentumok egy szót sem szólnak a nevezett objektumok magánszemélyek általi üzemeltetéséről.

Az, amire Bigelow most szeretne választ kapni az amerikai hivataltól, a magán űrrepülések fejlődésével, lakott bázisok és üzemek már égitesteken való létesítésével válhat majd időszerűvé. Bizonyára emiatt majd pontosításra szorulhatnak a vonatkozó nemzetközi egyezmények. Szabályozni kell majd a magáncégek tevékenységét – véli az orosz Űrkutatási Akadémia rendes tagja, Alekszandr Zseleznyakov.

Már most repülnek magán űrhajók, egyelőre pilóta nélküli változatban, de egyhamar ezek a repülések pilóta vezérlésűvé válhatnak. És ez azt jelenti, hogy az emberek egyre többet időznek majd az űrben. Természetesen, jogi viszonyba lépnek egymással és különböző cégek képviselőivel. Vagyis ezt valamilyen módon szabályozni kellene.

Jobb lenne előre felkészülni erre, nem szabad az utolsó pillanatra hagyni ezt, amikor mindenki az űrbe siet majd, egymást lökdösve – mondja a szakértő. E tekintetben Bigelow folyamodványa alkalmat szolgáltat a téma megvitatására.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4551202

Jelenleg az oldalon

5
Online