Tapasztalt szakemberekből álló új cég jött létre, amely tömeges DNS-szekvenálással dolgozna.

A New York Times számolt be arról, hogy a biotech ágazatban jól ismert J. Craig Venter egy új vállalkozást indított, amely célul tűzte ki a százéves életkor mindennapivá tételét. Az ehhez vezető utat a DNS-szekvenálás tömegessé tételével rövidítenék le, leszorítva az ezzel kapcsolatos költségeket, könnyítve az egyéb kutatások terhein.

Venter a humán genom feltérképezése kapcsán vált ismertté, hiszen ő a Humán Genom Projekttel egy időben végezte munkáját, egy jóval kisebb befektetői kör által biztosított anyagi forrásra támaszkodva, célkitűzéseivel és valamivel gyorsabb eredményeivel a jóval nagyobb kezdeményezésnek is új lendületet adva. Ezt követően az első szintetikus sejt megalkotásával jelentkezett, most pedig az öregedés problémáját oldaná meg, vagy legalábbis hozzájárulna számos ismeretlen folt azonosításához.

A Human Longevity névre keresztelt cég eddig 70 millió dollárt gyűjtött össze vállalkozó kedvű befektetőktől, ez azonban nyilván nem lesz elegendő, mivel 10 millió dollárba kerülő készülékeket szereznének be, amelyekkel évente 40 ezer genom szekvenálását végeznék el, tömegessé és mindennapivá téve azt, fejenként nagyjából 1000 dollárra szorítva le a teljes költséget. Az így kapott eredményt ezt követően közzétennék, hogy az egyéb kutatásokkal együtt felgyorsítsák a betegségek és a génállomány variációi közötti összefüggések megismerését. Az még nem egészen világos, hogy milyen módon tennének szert bevételre, de az eddigi nyilatkozatokból kiderül, hogy hosszú távon a százéveseket tennék az új hatvanasokká.

Az új cég egy egyre népesebbé váló területen tevékenykedik majd, itt többek között a Google is jelen van, amely Calico néven indította el saját projektjét.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3755598

Jelenleg az oldalon

4
Online