Egy floridai iskolakerületben már a gyerekeket iskolába szállító buszokra is ujjlenyomat-olvasót szereltek, amit az egyik oktatási kormánytisztviselő „az egyik legkimagaslóbb teljesítménynek tart Washington megyében.” A leolvasókat az iskolaév kezdetekor állították üzembe.

Az iskola vezetősége szerint a leolvasóknak a buszokra való költöztetésével hatékonyabban tudják nyomon követni a diákokat. A tervek szerint a kerület valamennyi iskolabuszát ujjlenyomat-leolvasóval és notebook számítógéppel szerelik fel.

„Sokat beszéltünk a hiányzásokról és, hogy a számok ellentmondásosak,” nyilatkozta Sandra Cook, az iskola egyik vezetője.

A diákok hollétének digitális megfigyelése Floridában országos trendet követ. 2010-ben az egyesített Los Angeles-i iskolakerület biometrikus azonosítót vezetett be az iskolai menzákon. Más iskolák különböző módszereket, ujjlenyomat-olvasókat, biometrikus azonosítót, stb. alkalmaznak az iskolai étkeztetés során, egyik szempontként a kedvezményes ellátással való visszaélések kiszűrését nevezve meg.

2007-ben az Ohioi rendőrség laptop számítógépeket használt a Stark County Vásáron és egyéb eseményeken a belépő gyerekek ujjlenyomatának rögzítésére. A rögzített ujjlenyomatokat az eltűnt gyerekek nyilvántartórendszerébe töltötték fel.

2010-ben egy Philadelphiai iskolakerületet bepereltek, mert a vád szerint az iskola által 1800 diáknak kiutalt laptop számítógépek web kameráját arra használták, hogy a gyerekeket és szüleiket saját otthonukban, tudtukon kívül és hozzájárulások nélkül megfigyeljék.

Egyre több amerikai iskola lassan börtönre kezd emlékeztetni, amit az is erősít, hogy a diákokat sokszor bűnözőként vagy terroristaként kezelik.

Virginia állam főügyésze tavaly bejelentette, hogy az iskolák hivatalnokainak jogában áll a diákok mobiltelefonjait és laptopjait átkutatni. A New Mexikói Santa Fe egyik középiskolájában a hírhedt közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) ügynökeit kérték fel, hogy a középiskola szalagavató bálját biztosítsa és átkutassa az érkező diákokat. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium pedig térfigyelő kamerákat szerelt fel a menzákon, hogy az iskola a gyerekeket evés közben is szemmel tarthassa.

Floridában tartóztattak már le gyereket azért, mert műanyag kenőkést vitt magával az iskolába, vagy megdobott valakit radírral, hisztériás rohamot kapott, vagy mert pisztolyt rajzolt a füzetébe. Egy 11-éves fiút, aki a műanyag kést elvileg az iskolába bevitte, bilincsbe verve vittek el a rendőrök, majd őrizetbe vételét követően bűncselekményben való bűnrészesség miatt vádat emeltek ellene.

2006-ban az UCLA egyetem egyik diákját a rendőrök elektromos sokkolóval ütötték ki, mert nem akarta megmutatni az igazolványát. Idén Cincinnati-ban egy diák, aki éppen egy verekedést próbált feloszlatni, meghalt, amikor a rendőrök elektromos sokkolóval támadtak rá.

„Miközben a térfigyelő kamerák, fémdetektorok, járőröző rendőrök, zéró tolerancia és motozások fokozatosan az iskolák életének részévé válnak Amerikában, az ország jó úton halad, hogy engedelmes, a rendőrállami eszközöket elfogadó orwelli generációt neveljen fel, akik teljes összhangban menetelnek a kormány által diktált ütemre,” írja John W. Whitehead. „Más szóval az iskolák arra tanítják a gyerekeket, hogyan váljanak totalitárius társadalmunk engedelmes állampolgáraivá.”

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 755 210 megtekintés

Videó: 48 954 199 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032318

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh