A közúti konvojoknál a személy- és tehergépkocsikat WLAN-kapcsolat segítségével kötik össze egymással. Tíz éven belül robotok által vezérelt teherautók szállíthatják az árucikkeket. Az autókonvoj-rendszerek esetében automatika szabályozza a tehergépkocsik közötti távolságot és az első járműből végzik az irányítást. A megoldás előnye a nagyobb közlekedésbiztonság és az alacsonyabb fogyasztás. Az ilyen jellegű rendszereknél, ha az első autó fékez, akkor a többi gépkocsi rendszerei is észlelik ezt és hasonlóan cselekednek, miként a gyorsítás esetén ugyanez a helyzet.

Adam Tengblad, a Kapsch TrafficCom svédországi termékmenedzselési vezetője elmondta, hogy a teherjárművek bevonásával végrehajtott első tesztek eredményei azt mutatták, hogy a konvojban való haladáskor akár 20 százalékkal is mérsékelhető a fogyasztás. A körülbelül öt méteres követési távolság mellett a teherautók pontosan 80 kilométer/órás sebességgel haladnak. A jelenlegi megoldás egyelőre csak a követési távolságot szabályozza és mindegyik gépkocsiban ülnie kell vezetőnek.

A jövőben természetesen a személyautók is haladhatnak majd konvojban az autópályákon, viszont ebben az esetben nem lesz várható ekkora fogyasztáscsökkenés, sokkal inkább az utazási és a vezetési kényelem kerülhet előtérbe. A Göteborg közelében az AstaZero területén végrehajtott tesztekben a Kapsch egyik modulja is szerepet kapott, amelynél az adatok feldolgozása az IEEE 802.11p szabvány segítségével valósul meg. Tengblad hozzátette, hogy ez egy P2P-hálózat és nincs szükség hozzáférési pontokra.

A Kapsch 2007 óta kutatja a konvojtechnológiákat. A legnagyobb kihívást nem a megfelelő technika kifejlesztése, hanem a szabályozások jelentik. Ilyen jellegű megoldások jelenleg nincsenek engedélyezve, éppen ezért mindenképpen szükség lenne a törvényi környezet aktualizálására, ezért az ágazat lobbizik is. Tengblad úgy vélte, hogy az első járműkonvojok 2020-ban jelenhetnek meg az utakon. Ez a technika egy lépés lehet az önállóan közlekedő gépkocsik irányába és a konvojban haladás valószínűleg része lesz a teljesen önállóan közlekedő autók járműfedélzeti rendszereinek.

Más gyártók szerint tíz éven belül robotok által vezérelt teherautók szállíthatják az árucikkeket, és az önállóan közlekedő tehergépkocsik forradalmasíthatják az egész logisztikát. A Volkswagen wolfsburgi üzemében naponta átlagosan 1000 teherautót pakol ki kevesebb, mint 12 dolgozó. Ezt a munkát vehetik majd át a gépek valós idejű adatfolyamok és automatizált eljárások segítségével. Peter Vanek, a Gefco logisztikai vállalat vezetője közölte, hogy egy online eszköz segítségével már most is teljesen automatizálva van az érkezési, az indulási és a rakodási folyamat. A Gefco a Peugeot-Citroen konszernhez tartozik.

Az árufuvarozás már jelenleg is precízen van megtervezve, különböző adatbázisokra támaszkodik és ez független attól, hogy az adott konténert éppen tehergépkocsival, vasúton vagy hajón szállítják. A logisztika sokkal többet jelent, mint a csomagszállítás és a folyamat az árucikkek továbbításánál sokkal előbb kezdődik.

Csak Ausztriában 200 000 ember dolgozik a logisztika területén és a szállítmányozó cégek 14 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak. A költségek egyharmadát fordítják a különböző fejlesztésekre, az ágazat ugyanis egyre jobban függ a technológiáktól. Ugyanakkor egy technológiáról már lemondtak, ez pedig a rádiótechnikás azonosítás (RFID), amely megbukott ezen a területen. Vanek szerint ennek oka, hogy az RFID túl drága és az alkalmazása nem kifizetődő. Ugyan vannak olyan területek, ahol RFID-chipeket használnak, de továbbra is a vonalkód marad a leghatékonyabb módszer. A szakember a drónok alkalmazásának lehetőségétől sincsen elragadtatva, mert ezt a dolgot szimpla marketinghúzásnak tartja.

Vanek abban viszont hisz, hogy a robotika a jövőben még hatékonyabbá teheti a logisztikát és abban is, hogy egy évtizeden belül önállóan közlekedő tehergépkocsik jelenhetnek meg az utakon. Ez lesz az első lépés a baleseteket megelőző logisztika irányába. Az ilyen járműveknek nem lesz szükségük pihenőidőre, mint napjainkban a vezetőknek; éjszaka is közlekedhetnek majd és sokkal kevesebb lesz a forgalomban a stresszhelyzet.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 072 040 megtekintés

Videó: 48 300 345 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920712

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh