Két japán cég közösen hozna létre önállóan közlekedő buszokat és taxikat. A DeNA IT-konszern a projekt során a robotok kifejlesztésére szakosodott, tokiói székhelyű ZMP vállalattal működik együtt. A ZMP néhány éve a terület specialistájának számít, évek óta kutatja az ilyen rendszereket. Az általa megalkotott platform neve RoboCar és külsőre hasonlít a Renault által készített Twizy nevű modellre.

A programban - közvetett módon - a Sony is részt vesz, ugyanis körülbelül 100 millió jent fektetett be a ZMP-be. Az elektronikai cég a szenzortechnológiával kapcsolatos tudását ötvözné a ZMP mesterséges intelligenciával kapcsolatos tapasztalataival, azért, hogy így fejleszthessék ki közösen az önállóan közlekedő autókhoz szükséges technológiát.

A DeNA és a ZMP hosszú távú célja az, hogy a robottaxikat elsősorban a vidéki régiókban alkalmazzák, ahol a lakosok száma csökken és a népesség folyamatosan öregszik. Az általuk létrehozott közös vállalatban - amelynek neve Robot Taxi - a DeNA 66,6 százalékos részesedéssel fog rendelkezni. A Robot Taxi az önálló közlekedéshez kapcsolódó technológiákat és az új szolgáltatást egyaránt létrehozná. A munka május végén kezdődhet el.

Isao Moriyasu, a DeNA elnöke közölte, hogy rugalmasak abban a kérdésben, hogy a szolgáltatás, hol lesz elérhető és milyen üzleti modelljük lesz. Japán jövője szempontjából az üzlet nagy társadalmi hozzájárulást jelent majd. A ZMP-t 2001-ben alapították és elsősorban szenzorokkal és kameratechnikák fejlesztésével foglalkozik, de van tapasztalata a kormányokhoz kapcsolódó kibővített vezérlőrendszerekkel és gázpedálok terén is. Megoldásait a nagy japán autógyártók is használják kutatási és fejlesztési célokra. A társaság az Aisan Technology Co. és a Nagojai Egyetem bevonásával robotjárműveket tesztel a japán közutakon.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 100 300 megtekintés

Videó: 48 325 190 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6924063

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh