Az emberek a vezetőkbe vetett bizalma elsősorban erkölcsi bizalom. Az embereknek nincs módja közvetlenül ellenőrizni – és netán korrigálni –a hatalom ténykedéseit, számukra csupán a remény marad – és a bizalom, hogy a hatalom vezetői szavahihetően és tisztességesen látják el feladatukat.

A jó államhatalom tudatosan arra törekszik, hogy az állampolgárok legalább az államhatalom részéről ne érezzenek állandó fenyegető bizonytalanságot. Az állam minden törvényének, beleértve a gazdasági természetű törvényeket is , ezt a stabilitást és nyugodt kiszámíthatóságot kell érvényre juttatni.

1942-ben Schumpeter már megírta: a demokrácia nem jelenti és nem jelentheti , hogy a nép valóban kormányoz. A demokrácia csupán azt jelenti, hogy az embereknek alkalmuk van elfogadni vagy elutasítani, hogy kik uralkodjanak felettük, a demokrácia a politikusok uralma.

Valóban , a demokrácia lényege ma már alig több, mint az a lehetőség, hogy a lakosság négyévente dönthet arról, hogy kik uralkodjanak az államban. Ide jutott a demokrácia fogalma az ókortól napjainkig.

A korlátlan egyéni szabadság hamis és megtévesztő álarca mögött létrejött a totális bizonytalanság rémuralma.

A bizonytalanság rémuralmának a megfékezéséhez egy új, morális felelősséggel rendelkező hatalmi rend felépítésén keresztül vezet az út. De arra a kérdésre még senki sem tud válaszolni, hogy a társadalomnak mennyi csalást, csalódottságot és szenvedést kell még elviselnie, amíg végre felismeri ennek az új útnak a szükségességét.

Addig is nincs más hátra, kinek-kinek magányosan kell védekeznie a bizonytalanság hatalma ellen.

Dr. Plenter János A bizonytalanság hatalma (A népakarat kijátszása a demokrácia jogrendjében – Út a tömeges létbizonytalanságba és a modern rabszolgaságba) nyomán

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 069 139 megtekintés

Videó: 48 296 366 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920320

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh