Kutatóknak először sikerült kimutatniuk, hogy egészséges idős férfiak és nők képesek ugyanannyi új idegsejtet növeszteni, mint a fiatal emberek.

Felfedezésük az olyan degeneratív betegségek kezelésében lehet nagy jelentőségű, mint az Alzheimer-kór. A szakemberek között régóta vita folyik arról, hogy a felnőtt emberek növesztenek-e új neuronokat, számos korábbi kutatás azt sugallta, hogy a felnőtt agyban nem nőnek már újabb idegsejtek és nyúlványaik. A New York-i Columbia Egyetem kutatóinak a Cell Stem Cell című tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent új tanulmánya ellentmond ezen állításnak.

Maura Boldrini neurobiológus, a tanulmány vezető szerzője és munkatársai szerint felfedezésük azt jelezheti, hogy sok idős ember mind kognitívan (tanulási és emlékezési képesség), mind érzelmileg jóval egészségesebb marad a korábban feltételezettnél.

"Az találtuk, hogy az idős embereknek ugyanolyan képességük van több ezer új idegsejtet növeszteni a hippokampuszban elődsejtekből, mint a fiataloknak. Azt is kimutattuk, hogy agy temporális lebenyének alsó részén található, a megismerési és érzelmi folyamatokban szerepet játszó hippokampusz volumene azonos minden életkorban. Ugyanakkor idős emberek esetében kevesebb véredénnyel bír és az új neuronoknak gyengébb a képessége a kapcsolatok építésére" - idézte Boldrinit az EurekAlert.

Az amerikai kutatók 28 hirtelen elhunyt 14-79 ember agyának hippokampuszát vizsgálták, valamennyien egészségesek voltak haláluk előtt. Ez volt az első alkalom, hogy kutatók rögtön az elhalálozás után vizsgálták az emberi hippokampusz újonnan kialakult idegsejtjeit és erezettségét. A szakemberek megállapították, hogy a vizsgáltak nem szenvedtek sem elbutulásban, sem depresszióban, nem szedtek antidepresszásokat, amelyek egy általuk végzett korábbi kutatás szerint az új agyi idegsejtek termelődésére hatással lehet. A rágcsálóknál és az emlősöknél a kor előrehaladásával csökken a hippokampuszban lévő új idegsejtek termelődésének képessége.

"Hasonló számban találtunk félig kifejlődött idegi elődsejtet és kifejlett neuronok ezreit" - olvasható a tanulmányban. Ugyanakkor idősebbek esetében kevesebb új ér alakul ki az agyban és kevesebb idegi elődsejtjeik, neurális őssejtjeik vannak. Boldrini szerint ezek, valamint a hippokampuszban az idesejtek közötti csökkent kapcsolat okozhatja időskorban a csökkenő kognitív és emocionális rugalmasságot.

Forrás: MTI / the-scientist.com / cell.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 431 255 megtekintés

Videó: 51 260 765 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7343206

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh