A Facebook csütörtökön kezdte meg egy a közösségi oldalon történő üzenetküldést befolyásoló "fejlesztés" tesztelését, amelytől a cég új bevételi források megnyílását reméli. A közösségi szájton ugyanis mostantól fizetnie kell annak a felhasználónak, aki azt szeretné elérni, hogy az oldalon át küldött üzenetei közvetlenül a célszemély beérkező leveleket gyűjtő mappájában landoljanak, és a rendszer ne a spamek mellé sorolja be azokat.

Bár az új modellben továbbra is van lehetőség üzenetek ingyenes küldésére is, az ilyen módon feladott példányokat a Facebook a célszemély "Egyéb" mappájába tárolja el a "Bejövő üzenetek" helyett, ami azt jelenti, hogy nem kerül közvetlenül az illető szeme elé amikor az benéz az üzeneteit listázó oldalára. Annak akinek azonban utóbbi fontos, tehát hogy üzenetet mindenképpen elolvassa és észrevegye a címzett darabonként 1 dollárt kell majd ezért fizetnie - amiért cserébe garantáltan elsőként és feltűnő helyen jelennek meg majd közlései.

A változás a közvetlen ismerősöket nem érinti, azaz a barátlistára felvett személyek üzeneteit továbbra is magas prioritásúként kezeli majd a Facebook és a "Bejövő üzenetek" mappába rakja. Ugyanakkor a kvázi "idegen" - vagy egyszerűen csak másokon át ismert - felhasználóktól érkező üzenetek kezelése a fenti módon fog történni.

Az új rendszer két szempontból is problémásnak tűnik. Az egyik ok, hogy így a felhasználók így az általuk közvetlenül nem ismert, de jószándékú személyektől érkező esetleg fontos üzenetekre nem feltétlenül fognak majd felfigyelni, ha utóbbiak nem hajlandók az üzentre darabonként mintegy 200 forintot áldozni. A másik oldalon ugyanakkor a változások a nagy értékű dolgokat áruló - és így viszonylag magas fejenkénti üzenetküldési költségek esetén is kifizetődően üzemelő - spammerek ill. hirdetők számára kiváló lehetőséget nyújt majd arra, hogy folyamatosan üzeneteket toljanak a felhasználók arca elé.

Az még nem egyértelmű, hogy az új, fizetős üzenetküldési modell bevezetése eldöntött kérdés -e már, és ha igen mikor fog megjelenni az összes felhasználói fiókon.

Forrás: pcforum.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3176809

Jelenleg az oldalon

6
Online