Újabb tanulmány erősíti meg azt a véleményt, hogy a fájlcserélők az átlagosnál sokkal több zeneszámot és zenei albumot vesznek, ezáltal az üldözésükkel voltaképpen önmagának árt a zeneipar.

A Columbia Egyetem által készített Copy Culture in the US & Germany című dokumentum szerint a felhasználók 15 százaléka megfelelőnek tartja a szerzői jog által védett tartalmak ingyen elérhetővé tételét a világhálón vagy az azokra mutató hivatkozások megjelentetését és terjesztését a Facebookon. Az amerikai és német megkérdezettek közül minden hatodik mondta azt, hogy teljesen rendben lévő, ha ezeket a műveket a baráti körével, míg minden nyolcadik azt, ha családtagjaival is megosztja.

Megoszlanak a vélemények abban a kérdésben, hogy kinek kell biztosítania a szerzői jogi védelmet az interneten. A válaszolók 53 százaléka szerint az elsődleges védelem a keresőcégekre hárul, így nekik kellene kiszűrniük a másolt anyagokra mutató linkeket. 42 százalék viszont elutasította ezt a megoldást. Az adatok szerint a fájlcserélők 30 százalékkal több pénzt adnak ki a zeneszámok és a zenei kiadványok megvásárlására, mint azok, akik nem használnak ilyen hálózatokat. A fájlcserélők számítógépeinek merevlemezén átlagosan 2000 zeneszám található, ezek 38 százaléka, 760 dal származik legális forrásból. A fájlcseréléssel nem foglalkozók PC-inek winchesterein 1300 zeneszám van átlagosan, ezek 45 százaléka, 582 dal származik legális forrásból, a többi pedig általában az ismerősöktől és a barátoktól.

2007-ben ismertté vált, hogy a P2P-rendszerek jelentős mértékben elősegítik a zeneszámok és a zenei albumok értékesítését, majd a Limewire is azzal érvelt, hogy a fájlcserélés segít a zeneiparnak. Robert Hammond, az Észak-karolinai Állami Egyetem professzora tavaly hasonló következtetésre jutott, míg Jörg Claussen, a koppenhágai Business School munkatársa és Christian Peukert, a Ludwig-Maximilians Egyetem kutatója azt állapították meg, hogy a MegaUpload bezárása ártott a filmiparnak. A két szakember tovább vizsgálja a fájlcserélés hatásait.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 074 383 megtekintés

Videó: 48 303 228 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921078

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh