Nyáron érkezhet az új Apple TV, mely a Siri révén hanggal is vezérelhető lesz és a lakás központjává válhat. A cég továbbítani fogja a felhasználói adatokat a partnereinek.

A társaság a tervezett új szolgáltatása kapcsán szakíthat az eddigi gyakorlatával. A The New York Post arról számolt be, hogy az Apple új televíziós szolgáltatást indítana és ennek kapcsán továbbítaná a felhasználói adatokat a partnereinek. A társaság ezzel a lépéssel akarná megnyerni az együttműködéshez az egyes televízióadókat. Az átadott információk között lenne, hogy mikor és kik használják a szolgáltatást, illetve azt is, hogy ők milyen műsorokat tekintenek meg. A televízióadóknak az átadott információk segíthetnének abban, hogy javítsanak az ajánlataikon, így azok még inkább figyelembe vennék a nézők igényeit, és az adatokból persze a hirdetők is profitálnának. Ugyanakkor az Apple nagyobb szabadságot adna a műsorszolgáltatóknak, így azok dönthetnék el, hogy az adott reklámokat leadják-e vagy sem.

A hasonló adatokra eddig az Amazon és a Netflix sem tartott igényt. Ezzel szemben a kaliforniai óriáscég "szokatlanul kedvesen" viselkedik, azért, hogy minél előbb ledolgozza az olyan vetélytársaival szemben fennálló hátrányát, mint a Sony és a Dish's Sling TV, amelyek hasonló internetes szolgáltatásokat kínálnak az ügyfeleiknek. Furcsa helyzetet teremthet azonban, hogy maguk a televízióadók is konkurensekké válhatnak, hiszen a CBS például a CBS All Access streaming-alkalmazás használatáért havonta 5 dollárt kér el.

Tim Cook vezérigazgató még az Apple Watch okosóra kapcsán azt nyilatkozta, hogy tiszteletben tartják ügyfelek magánéletét és nem jegyzik fel, hogy ki és mit vásárol. A menedzser később leszögezte, hogy cége másként tekint a felhasználók adataira, mint a Google, a Facebook vagy éppen a Yahoo! Nem a reklámok, hanem a hardverek, a szoftverek és a szolgáltatások értékesítésével jutnak bevételekhez.

A terméket a Worldwide Developers Conference (WWDC) nevű fejlesztői konferencián mutathatja be az Apple. John Paczkowski, a Buzzfeed munkatársa úgy vélte, hogy az Apple TV új változata akár az intelligens otthonok vezérlőközpontjává is válhat. Az új egység támogatná a Sirit és megnövelnék a háttértárát is, továbbá hivatalos szoftverfejlesztői csomag is elérhető lenne hozzá. Mindez azt jelentené, hogy először válna lehetővé külső gyártók számára, hogy alkalmazásokat készítsenek az Apple TV-hez. Az új készülékhez létrehozható lenne egy speciális programbolt is.

Az Apple TV támogathatja majd a HomeKit csomagot is, amelynek segítségével vezérelni lehetne a lakás világítását, hőmérsékletét vagy éppen a zsalukat. A csomag tavaly éppen azért készült el, hogy elősegítse a saját hardverek megalkotását és lehetővé teszi az iOS-t futtató eszközöket használóknak az intelligens lámpák, termosztátok, garázskapuk és az internethez csatlakozó háztartási rendszerek vezérlését, akár alkalmazásokon, akár a Sirin keresztül. Számos vezérlési feladathoz nincs szükség képernyőre, feltéve, ha a felhasználók láthatják vagy hallhatják, hogy az adott pillanatban mi történik.

A szolgáltatás ősszel indulhat, három nagy amerikai televízióadó (ABC, CBS, Fox) már a támogatásáról biztosította a céget. A csomagban körülbelül 25 televízióadó kap majd helyet és 20-25 dollárba fog kerülni. A The New York Post értesülései alapján a szolgáltatás az iPod Touch készülékeken is elérhető lesz és havonta 20 dollárba fog kerülni.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 495 579 megtekintés

Videó: 51 295 841 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351459

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh