Sikeresen pályára állították az Európai Unió saját, Galileo műholdas navigációs rendszerének újabb négy műholdját, ezzel a számuk 18-ra nőtt - jelentette be pénteken az Európai Űrügynökség (ESA).

A tájékoztatás szerint a műholdakat még csütörtök délután bocsátották fel a Francia Guyanában lévő Kourouban található űrközpontból egy Ariane-5 típusú hordozórakéta segítségével.

Az első 14 műholdat kettesével állították pályára, amihez még Szojuz típusú orosz hordozórakétát használtak, ezt váltotta fel az annál lényegesen nagyobb hasznos teher hordozására alkalmas, európai gyártmányú Ariane-5.

"Az Ariane-5 rakéta használatával hamarabb teljesíthető a műholdak pályára állítása, ami lehetővé teszi a rendszer mielőbbi teljes körű működését" - közölte Paul Verhoef, az ESA egyik igazgatója.

Az Európai Bizottság szerint a rendszer még ez év vége előtt megkezdheti a szolgáltatást, ehhez azonban még az űrügynökség jóváhagyására is szükség lesz. A szolgáltatást eredetileg 2008-ban kellett volna elindítani.

A 30 műholdból álló rendszer egésze a tervek szerint 2020-ra működik majd teljes kapacitással.

A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az Európai Unió és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítse Európát az amerikai GPS műholdas navigációs rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.

Az európai navigációs rendszer szabadon elérhető szolgáltatása egyméteres pontosságú helymeghatározást tesz majd lehetővé, titkosított katonai szolgáltatása pedig egy centiméterest.

A rendszer a közlekedésen kívül az egészségügyben, a mezőgazdaságban, a halászatban, a polgári védelem terén és egyéb területeken is használható lesz.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 064 936 megtekintés

Videó: 48 287 693 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919575

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh