A katonai oldal azonban még tart a többszöri felhasználás kockázataitól.

A SpaceX május első napján újabb sikeres fellövést bonyolított le, a megbízó azonban ezúttal nem a NASA vagy egy másik magáncég, hanem egy katonai partnerük volt, amely saját kémműholdját igyekezett ezáltal szolgálatba állítani. Mind a fellövés, mind pedig a visszatérés problémamentes volt.

A National Reconnaissance Office hivatalos oldalán találjuk meg a részletes bejegyzést a sikeres rajtról, amelyre floridai idő szerint hétfő reggel került sor. Ennek során a Falcon 9 rakéta az NROL-76 névre keresztelt, közelebbről meg nem határozott rakományt juttatta el a számára kijelölt pályára, és bár a pontos részleteket ezzel kapcsolatban nem osztották meg a nagy nyilvánossággal, annyit azért megtudtunk, hogy ezúttal egy kémműholdról van szó. Mindössze 9 perccel a fellövést követően a rakéta első fokozata visszatért a szárazföldre (ezúttal nem kellett igénybe venni a drónhajót), bár az erős szél miatt eleinte kétségesnek látszott, hogy valóban megkapják-e az engedélyt a rajtra.

Érdemes megjegyezni, hogy a fellövésre eredetileg vasárnap került volna sor, akkor azonban egy szenzor meghibásodása miatt egy nappal elhalasztották azt. Hétfőn az erős szél okozott problémákat, Musk ezzel kapcsolatban közölte, hogy a megengedett határérték 98,6 százalékán álltak, ez azonban végül nem akadályozta meg a startot. A 2015 májusában megkötött szerződés részeként (amelynek teljes összege a 2030-ig terjedő időszakban akár a 70 milliárd dollárt is elérheti) többek között olyan műholdakat bocsátanak fel, amelyek a harctéren lévő csapatok folyamatos kommunikációját segítik, itt pedig (a kereskedelmi partnerekkel ellentétben) nem áll rendelkezésre olyan biztosítás, amely a kudarc esetén enyhítené a fájdalmat – arról nem is beszélve, hogy jóval fontosabb eszközökről van szó, amelyek pótlása sokkal sürgősebb.

A cég idén 20-24 küldetést szeretne lebonyolítani, ezek között a NASA-val kötött 4,2 milliárd dolláros megállapodás fellövései komoly szerepet kapnak.

Forrás: sg.hu / nro.gov

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 719 998 megtekintés

Videó: 48 931 490 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028227

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh