Claude Guéant francia belügyminiszter hivatalosan bejelentette, hogy a szocialista François Hollande-ot választották meg elnöknek. Hollande az elnökválasztás második fordulójában a szavazatok 51,13 százalékát szerezte meg, szemben a hivatalban levő elnökkel, Nicolas Sarkozyvel, akire a szavazók 48,87 százaléka voksolt.

Nicolas Sarkozy hivatalosan beismerte vereségét az állami televízióban, és kijelentette,hogy minden tőle telhetőt megtett a győzelemért. Sarkozy sikereket kívánt Franciaország új vezetőjének. Rámutatott,hogy a június 10-i és 17-i parlamenti választáson nincs szándékában vezetni a jobboldal választási kampányát.

Elemzők szerinte Hollande győzelme komoly következményekkel jár az eurózónára. A szocialisták vezetője máris arra hívott fel,hogy felül kell vizsgálni a költségvetési fegyelemről szóló európai szerződést, ami mellett kiállt Nicolas Sarkozy és Angela Merkel.

Hollande megígért, hogy mindent megtesz arra vonatkozóan, hogy az EU fiskális erőfeszítéseit a kemény takarékosságról átirányítsa a növekedésre. „Ránk figyel Európa, nem lehet a nadrágszíjak szűkebbre húzása az egyedüli cselekvési lehetőség” – hangoztatta Hollande.

Hollande 17 év után az első szocialista elnök Mitterand után, aki 1981 és 1995 között vezette Franciaországot.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 090 698 megtekintés

Videó: 48 319 921 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923487

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh