A ljubljanai városi vezetés úgy döntött, hogy több parkot és rétet ritkábban fog kaszálni, hogy élelmet biztosítson a magányos méhek számára - adta hírül szerdán a helyi sajtó. A méhek világnapja alkalmából három fészkelődobozt is állítottak a szlovén főváros parkjaiban.

Luka Sparl, a ljubljanai Tivoli, Siska és Roznik Tájpark munkatársa elmondta: a méhkasoktól eltérően, amelyeket mézelő méhek laknak, a fészkelődobozokat magányos méhek használják, ők nagyon fontosak a beporzás szempontjából. Szlovéniában 562 magányos méhfajt jegyeztek fel, köztük 35 poszméhfajt.  

Danilo Bevk, a Ljubljanai Egyetem Biológiai Intézetének munkatársa kiemelte: a magányos méheknek vagy vadméheknek nagyon fontos szerepük van azokon a területeken, ahol nincs vagy csak kevés mézelő méh van.  

A magányos méhek egyre kevesebb megfelelő fészkelőhelyet találnak maguknak. A poszméhek például a talajban vagy annak közelében fészkelnek, és fészkeiket gyakran elpusztítják a mezőgazdasági gépek - magyarázta. Hozzátette: a magányos méhek korábban szalmatetőkben és fagerendákba fészkeltek, de ezekből az építőanyagokból már nem építenek házakat, ezért fészkelődobozokkal kell helyettesíteni korábbi élőhelyeiket.  

Mint mondta, a rovarölő szerek és a betegség mellett a méhek azzal a problémával is szembesülnek, hogy nem találnak elegendő táplálékot.  

Manapság a füvet már egyre korábban lekaszálják, a réteket pedig műtrágyázzák, így azok nem biztosítanak elegendő táplálékot a méheknek és más beporzóknak, amelyeket nagy veszély fenyeget az éghajlatváltozás miatt is - hangsúlyozta.  

Natasa Jazbinsek Sersen, a város környezetvédelmi osztályának vezetője hozzátette: arra ösztönzik a lakosokat is, hogy maguk is állítsanak fel fészkelődobozokat.  

Bostjan Noc, a Szlovén Méhészek Szövetségének vezetője elmondta: az egyesület több alkalommal javasolta a Környezetvédelmi Minisztériumnak, hogy támogassa az élő növények, azaz a zöldtetők alkalmazását az építészetben.  

A szövetség azt is javasolta a kormánynak, hogy miden újszülöttet ajándékozzon meg egy hársfacsemetével. A hárs egyébként Szlovénia nemzeti szimbóluma, a hársfavirág pedig kevés pollent és sok nektárt termel, amelyből rengeteg mézet készíthetnek a méhek - mondta Noc.  

Az ENSZ három évig vizsgálta a méhek világnapjának kijelölését kezdeményező szlovéniai beadványt, míg végül 2017. decemberi közgyűlésén elfogadta. A méhek világnapját először 2018. május 20-án tartották meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 370 099 megtekintés

Videó: 51 231 827 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335198

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh