Az Egyesült Államok immár nyilvánosan is nehézfegyverzettel látja el a szíriai felforgatókat. A Szíriában működő terroristák egy a washingtoni tisztviselőkkel tartott találkozón állítólag föld-levegő rakétákat kértek a kormányellenes felforgató tevékenységükhöz, amit az amerikai fél azonnal rendelkezésükre bocsát. A Daily Telegraph információi szerint a Szír Felszabadító Hadsereg a múlt hét folyamán az amerikai nagykövettel megegyezett a destabilizálás nyílt támogatásáról, a szervezet képviselői állítólag az amerikai nemzetbiztonsági bizottsággal is találkozókat tartottak. A francia külügyminiszter, Laurent Fabius pedig azt jelentette be, hogy kommunikációs berendezések szállításával támogatják a szír terroristákat.

A Daily Telegraph információit úgy tálalják, mintha valamiféle újonnan meghozott döntésről lenne szó, amit a két fél tárgyalásainak eredményeként fogalmaztak meg. A valóság az, hogy a Szír Felszabadító Hadsereg nagy részének nincs is szír állampolgársága, mert ugyanazokat a zsoldosokat csempészték be az országba, akiknek Líbiában is egy éven keresztül a civil lakosság gyilkolása volt a fő tevékenysége. Az amerikai nemzetbiztonsági bizottság utasítására hozták létre a terrorista szervezetet, majd tárgyalnak vele? Ez a demokrácia magas foka, amit szír állampolgár meg nem érthet. Feltehetőleg emiatt nem is tudnak toborozni a szír lakosság köreiből.

A szállítmányok pedig eddig is érkeztek az országba. A SANA hírügynökség napi rendszerességgel ad hírt a határon lefoglalt fegyverszállítmányokról, kommunikációs berendezésekről, nehézfegyverzetről. Mivel a csempészet és a civil lakosok véletlenszerű gyilkolása egy év után sem vezetett eredményre, a nyugati felforgató tevékenységről szóló információk pedig már világszerte elterjedtek, ezért a kudarc láttán kénytelenek voltak valamit nyökögni az országba úton lévő támogatásokról.

Időközben, hogy a rossz hírek eltörpülhessenek az önfényezés mellett, az ENSZ hosszasan részletezte az Egyesült Államok humanitárius szerepvállalását Szíriában. A Vörös Kereszt által beszállított hatalmas élelmiszerszállítmányok láttán nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben rejtélyes halálesetek történnének, majd a lakosság megmérgezésével gyanúsítanák az Asszád-kormányt.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 062 521 megtekintés

Videó: 48 283 086 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919092

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh