A szíriai ellenzék szétszórt, miközben a fegyveres erők továbbra is hűek Bassár el-Aszadhoz.

Ilyen kijelentést tettek Washingtonban az amerikai hírszerző hatóságok felelős beosztású személyiségei, akik kérték, hogy nevüket ne említsék a sajtóban.

Az amerikai titkosszolgálatok szerint a kormányellenes erők sokféle csoportot jelentenek, és ezek a csoportok lokálisan, egyes körzetekben működnek. Vagy nem képesek, vagy pedig nem is akarnak egységes frontot alkotni - vélik az amerikai szakértők. Ezzel a következtetéssel egyetért Vitalij Naumkin, az Orosz Tudományos Akadémia Kelet-kutató Intézetének igazgatója.

- Az amerikai hírszerző szervezetek képviselői többé-kevésbé adekvát módon értékelik a helyzetet. Manapság világos, hogy a szíriai ellenzék elaprózott erőit a védnököknek nem sikerült egyesíteniük. Ebben a nyilatkozatban éppen az a legfontosabb, hogy beismerik az egyesítési törekvések kudarcát.

Ugyanakkor a szakértő feltételezi, hogy a fegyverszállításnak nem akadálya az, hogy az ellenzék soraiban nincs egység.

- Adott esetben semmit nem jelent, hogy az ellenzék megosztott. Vannak az ellenzéknek meghatározott fegyveres osztagai, amelyeket külföldről finanszíroznak, onnan kapják a fegyvereket a rendszer elleni harchoz. Egyebek között ilyen a radikális iszlám irányultságú osztag is.

Az amerikai hírszerzés képviselői a washingtoni sajtókonferencián megerősítették, hogy Szaúd-Arábiából és Katarból érkezik fegyver a szíriai felkelőkhöz.

Időközben Bassár el-Aszad szíriai elnök bejelentette, hogy az országban háború folyik. A keddi bejelentés rögtön azt követően hangzott el, hogy Damaszkusz mellett súlyos összecsapás volt a szíriai hadsereg és a felkelők között. A felek jelentésében az elesettek tucatjairól van szó.

Pénteken Szentpéterváron a szíriai helyzetet tekinti át Szergej Lavrov orosz és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Az amerikaiak az orosz fegyverek Szíriába történő szállításának témájával akarnak foglalkozni, illetve egyeztetni szeretnék részvételük feltételeit a Genfben tartandó Szíria-konferencián. Mint kiderült, Washington csak akkor hajlandó részt venni a konferencián, ha az Aszad-rendszer leváltása szerepel a napirenden. Moszkva viszont meg akarja győzni az Egyesült Államokat a Szíriában tartózkodó ENSZ-megfigyelők mandátuma meghosszabbításának, Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga megbízottja terve feltétel nélküli teljesítésének szükségességéről. A feszültség eszkalációja dacára is ez az egyedüli alap ahhoz, hogy megkezdődjön a szíriai válság politikai rendezése - jelentették ki kedden az orosz Külügyminisztériumban.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 373 227 megtekintés

Videó: 51 236 510 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335881

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh