Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken Pekingben fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, megbeszélésüket követően pedig közös közleményben sürgették a NATO terjeszkedésének leállítását - derül ki a Kreml által közzétett közleményből.

A Kreml közleménye szerint a két elnök egyebek mellett a nemzeti valutákban folytatott kereskedelem kibővítésének szükségességéről is szót ejtett az amerikai dollár használatát övező bizonytalanságokra hivatkozva. Joe Biden amerikai elnök korábban felvetette annak lehetőségét, hogy amennyiben Oroszország megszállná Ukrajnát, orosz vállalatokat azzal szankcionálhatnának, hogy kizárják őket a dollárban végzett tranzakciókból.     

Putyin a találkozó során Oroszország támogatásáról biztosította a kínai elnököt Peking Tajvannal kapcsolatos állásfoglalását illetően, kijelentve, hogy Moszkva ellenzi Tajvan függetlenségét.    

Az orosz elnök pénteken ismertetett egy új megállapodást, amely alapján nagyobb mennyiségben adnának el orosz földgázt Kínának. Oroszország jelenleg Kína harmadik legnagyobb gázellátója.    

A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint Hszi a találkozó kapcsán reményét fejezte ki, hogy a Putyinnal folytatott egyeztetés további lendületet kölcsönözhet a kínai-orosz kapcsolatok számára. Hangsúlyozta Kína elhivatottságát a kétoldalú stratégiai kapcsolatok elmélyítésére a nemzetközi helyzet "mély és összetett változásainak" tükrében. Leszögezte: készen áll együtt dolgozni Putyinnal a jövő alakítására, valamint, hogy iránymutatást nyújtsanak a kétoldalú kapcsolatoknak az új, történelmi körülmények között.    

Az orosz elnök 2020 óta az első vezető, aki személyesen találkozik a kínai elnökkel. Hszi az elmúlt csaknem két év során egyetlen alkalommal sem hagyta el Kínát. Hszi és Putyin pénteken a 38. alkalommal folytat egymással találkozót 2013 óta.    

Putyin péntek este részt vesz majd a pekingi téli olimpiai játékok megnyitóján.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 417 634 megtekintés

Videó: 51 253 589 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7341295

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh