Oroszország nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat, a Tokió által az ukrajnai helyzet miatt bevezetett szankciók miatt  - közölte hétfőn Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

"A jelenlegi körülmények között az orosz fél nem kívánja folytatni a tárgyalásokat Japánnal a békeszerződésről, mert lehetetlen a kétoldalú kapcsolatok alapdokumentumának aláírásáról tárgyalni olyan állammal, amely nyíltan barátságtalan álláspontot képvisel, és amely arra törekszik, hogy megsértse országunk érdekeit" - hangzott az állásfoglalás.
    
Moszkva leállítja a japán állampolgárok vízummentes beutazását a Kuril-szigetekre és kilép a Japánnal a szigetek déli vonulatán kialakítandó közös gazdasági tevékenységről folytatott párbeszédből is. Oroszország emellett blokkolja Japán partneri státusát a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésben folytatott ágazati párbeszédben.
    
Az orosz külügyminisztérium állásfoglalása a történtekért Tokiót tette felelőssé.
    
Japán több szankciócsomagot is bevezetett Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt. Az exportkorlátozások mintegy 300 fajta áru és technológia szállítását tiltják, közöttük a félvezetőkét, valamint a tengeri és repülésbiztonsági, a távközlési berendezéseket, a katonai rendeltetésű termékekét, beleértve a fegyvereket, a szoftvereket és az olajfinomító berendezéseket.
    
A korlátozások 49 orosz vállalatra és szervezetre érvényesek. A japán kormány ezenkívül személyes szankciókat vetett ki az orosz vezetők, köztük Vlagyimir Putyin elnök, valamint orosz üzletemberek ellen.
    
Az Oroszország és Japán között a második világháború vége óta megoldatlan területi vita áll fenn, amely miatt a felek még mindig nem kötöttek békeszerződést. A háborút követően a Kuril-szigetek egésze a Szovjetunió ellenőrzése alá került, de Japán azóta is vitatja Iturup, Kunasir, Sikotan sziget és a Habomai szigetcsoport hovatartozását.
    
Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly szeptemberben Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórumon bejelentette: Oroszország adó- és vámkedvezményeket vezet be a Kuril-szigeteken, hogy ott legyenek a legkedvezőbb üzleti feltételek az egész ázsiai- és csendes-óceáni régióban. Hozzátette, hogy Moszkva a szigetekről tárgyalva garanciákat kért Tokiótól arra vonatkozóan, hogy a régióba nem telepítenek amerikai rakétarendszereket és katonákat, de erre nem kapott választ.

Elfogadhatatlannak nevezte kedden Kisida Fumio japán miniszterelnök a Kreml bejelentését, mely szerint Oroszország nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat.

"Oroszország magatartása megalapozatlan és teljesen elfogadhatatlan" - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Tokió hivatalosan tiltakozását fejezi ki a moszkvai bejelentés miatt. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője hétfőn jelentette be a tárgyalások megszakítását a Tokió által az ukrajnai helyzet miatt bevezetett szankciók miatt.

Moszkva emellett leállítja a japán állampolgárok vízummentes beutazását a Kuril-szigetekre és kilép a Japánnal a szigetek déli vonulatán kialakítandó közös gazdasági tevékenységről folytatott párbeszédből is. Blokkolja továbbá Japán partneri státusát a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésben folytatott ágazati párbeszédben.

Japán több szankciócsomagot is bevezetett Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt. Az exportkorlátozások mintegy 300 fajta áru és technológia szállítását tiltják, közöttük a félvezetőkét, valamint a tengeri és repülésbiztonsági, a távközlési berendezésekét, a katonai rendeltetésű termékekét, beleértve a fegyvereket, a szoftvereket és az olajfinomító berendezéseket.

A korlátozások 49 orosz vállalatra és szervezetre érvényesek. A japán kormány ezenkívül személyes szankciókat vetett ki az orosz vezetők, köztük Vlagyimir Putyin elnök, valamint orosz üzletemberek ellen. Oroszország és Japán között a második világháború vége óta megoldatlan területi vita áll fenn, amely miatt a felek még mindig nem kötöttek békeszerződést. A háborút követően a Kuril-szigetek egésze a Szovjetunió ellenőrzése alá került, de Japán azóta is vitatja Iturup, Kunasir, Sikotan sziget és a Habomai szigetcsoport hovatartozását.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 60 619 824 megtekintés

Videó: 35 932 010 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen5714247

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh