Oroszország kész forradalmi újítást felajánlani a technológiatranszfer terén. Ezt a kezdeményezést részletesen ismertetik majd a vlagyivosztoki APEC-csúcson. De már tudjuk, hogy az innovációs cserének a rendszere a nemzetközi kereskedelemben működő elveken fog alapulni.

Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcsértekezletén az orosz fél megfogalmazza majd az úgy nevezett Vlagyivosztoki Elveket, amelyekben tisztázzák a technológiatranszfer nemzetközi szabványai bevezetésével kapcsolatos kezdeményezést. Jelenleg ezt a folyamatot megnehezíti az, hogy minden egyes alkalommal a vállalatok kénytelenek nulláról kezdeni a szerződés összeállítását, amelynek feladata mindkét fél jogainak védelme. Oroszország azt javasolja, hogy univerzális szerződési formát vezessenek be a vállalatok számára, hogy ebbe az alapba csak néhány egyedi pontot írjanak bele, és hogy folytathassák együttműködésüket. Orosz szakemberek régóta foglalkoznak az ilyen eszmék kidolgozásával, jelentette ki Alekszandr Abramova Szövetségi Távol-keleti Egyetem rektor-helyettese.

- A Szövetségi Távol-keleti Egyetem több kezdeményezést tett. Az egyik ilyen kezdeményezés arra irányul, hogy a Russzkij szigeten létrehozzanak egy nemzetközi központot, amely a csúcstechnológiák kereskedelmével, elsősorban a technológiatranszferrel foglalkozna. Nem titok, hogy a technológiatranszferben érdekelve vannak az APEC-országok, hiszen itt jelen vannak mind a fejlődő, mind a fejlett gazdaságok, és folyik közöttük a csere.

Az APEC tagországok érdeklődéssel fogadták az orosz kezdeményezést, és várják annak teljes magyarázatát. A témát Vjacseszláv Amirov folytatja.

- A technológiák átadásával foglalkozó központok létrehozása útján csak egy akadállyal találkozhatunk: ez a korporációk magántulajdona, a korporációk viszont nem szívesen adják át saját technológiájukat a korporációs kereteken kívülre. Ott a termelési láncon át terjesztik a technológiákat: a cég egy új piaci területen hozza létre a vállalatot, és ennek adja át a technológiát. Ha viszont, mondjuk, az ipari parkokon és más egységeken belül sokprofilú központok jönnek létre, akkor a technológiacserét folytatni lehet majd az ilyen funkcionáló pontok között is.

Tulajdonképpen, a technológia átadása egyszerűsítésében mindenki érdekelve van. A fejlődő gazdaságok hozzáférhetnek az innovációkhoz, ami felgyorsítja majd fejlődésüket. Azok a hatalmak, akik szellemi tulajdonnal akarnak kereskedni, nyereséghez jutnak. Emellett a technológiák szabad cseréje segít az adott régió fejlesztésének szinkronizálásában és felgyorsításában, szorosan összekapcsolva az államokat.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 706 267 megtekintés

Videó: 48 920 095 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025756

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh