Birgitta Jónsdóttir, a Wikileaks egykori szóvivője és aktivistája szeretné létrehozni a Píratapartýišt, vagyis az Izlandi Kalózpártot. A cél a helyi parlamentbe való bejutás.

"Az új párt mindazok számára vonzó és érdekes lehet, akik már beteggé váltak a hagyományos pártpolitikától" - jelentette ki a politikus. A pártnak már elkészült az előzetes programtervezete és indulni akarnak a 2013-as izlandi parlamenti választásokon. Jónsdóttir az új párt megalapításával kapcsolatos hírt a Twitteren is megerősítette.

Birgitta Jónsdóttir jelenleg a Hreyfingin (Mozgalom) parlamenti képviselője. A párt a gazdasági válság idején alakult és célja az izlandi pénzügyi összeomlás felelőseinek megtalálása volt. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a Hreyfingin lendülete megtört, ezért Jónsdóttir azt írta a párt tagjainak, hogy talán egy új választási platformon újra egyesíthetik az erőiket. A képviselő egyébként meglehetősen érdekes felfogás szerint politizál. Úgy véli, hogy az embereknek nem a jobb- vagy a baloldali ideológiák alapján kell dönteniük a különböző kérdésekben, hanem kizárólag a megérzéseikre szabad hallgatniuk. Ő is ilyen megérzésekre hallgatva szállt síkra a sztriptízklubok betiltásáért és ellenezte Izland EU-tagságát.

Birgitta Jónsdóttir 22 évesen jelentette meg első verseskötetét. Később megszervezte a Művészettel az iraki háború ellen mozgalmat, majd tiltakozott a kárahnjnkari gát megépítése ellen. Emellett az egyik fő támogatója volt az Izlandi Modern Média Kezdeményezésnek (IMMI), ezután a Wikileaks szóvivője lett. Emiatt az amerikai igazságügyi minisztérium érdeklődését is felkeltette. Jelenleg pedig a bagdadi felvételt kiszivárogtató Bradley Manning mellett emeli fel a szavát.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 708 611 megtekintés

Videó: 48 922 184 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026240

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh