A ”Kaukázus 2012” parancsnoki- és törzsvezetési gyakorlat kezdetét vette Oroszország déli részén. A műveletekben 8 ezer ember, több mint 200 harci jármű, 100 tüzérségi fegyver és 10 hadihajó vesz részt.

A gyakorlatokat két szakaszban, a csapatok gyakorlati műveleteivel hajtják végre több helyszínen, valamint a Fekete- és Kaszpi-tenger vizein. Terveznek kilövéseket az ”Iskander” operatív-taktikai rakétakomplexumokból, valamint légi- és tengeri telepítésű cirkáló rakéták kilövését. A műveletek szeptember 22-ig tartanak.

A „Kaukázus-2012” nevű hadgyakorlat, amely a déli katonai körzetben kezdődik, ürügyként szolgált azokhoz a vádakhoz, hogy Oroszország katonai akcióra készül. De a soron levő manőver szervezői azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy ellenőrizzék az orosz hadsereg készültségét a 2008-as katonai reform megkezdése óta.

Következetesen négy katonai körzetet ellenőrzik, a hadgyakorlat tapasztalatát viszont a reform korrigálására használják. Már megtartották a „Nyugat-2009”, a „Vosztok-2010”, a „Központ-2011” nevű manővert, és most sor került a „Kaukázus-2012”-re. Fő feladata, hogy ellenőrizzék és javítsák a parancsnoki és a törzsvezetési struktúrákat. Azok a kiigazítások, amelyekre feltétlenül sor kerül, a továbbiakban nemcsak a Déli Katonai Körzetet érintik majd.

Természetesen, a dolog nem korlátozódik csak a parancsnoki struktúrák ellenőrzésére. A hadgyakorlat során különböző típusú fegyvereket, beleértve az Iszkander rakétakomplexumokat, légvédelmi rakétákat, légi erőket is alkalmaznak majd. A manőverekben nyolcezer ember vesz részt.

Oroszország számára várható volt, hogy a hadgyakorlat ürügyként szolgál majd különböző sejtésekhez. A grúz külügyminisztérium szerint például, a Kaukázus-2012 orosz hadgyakorlat fenyegeti Grúziát és az egész régiót, bár Oroszország olyan területen folytatja a manővereket, amely távol esik a grúz határtól.

De a parlamenti választások küszöbén a grúz vezetésnek az orosz fenyegetésről szóló mítoszt kell terjesztenie. Nem titok, hogy Mihail Szaakasvili ezzel a kártyával játszik, amikor meg akarja erősíteni saját pozíciót a belpolitikai porondon.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 371 619 megtekintés

Videó: 51 234 817 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335544

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh