Szelektív nem törlesztői kategóriába sorolta vissza - valószínűleg csak ideiglenesen - Görögországot mint szuverén adóst a Standard & Poor's, amely a héten bejelentett görög adósság-visszavásárlási programmal indokolta a jórészt minősítéstechnikai jellegű lépést.

A nemzetközi hitelminősítő az európai és az amerikai piaci zárások után, csütörtökre virradó éjjel Londonban közölte, hogy a Görögországra érvényben tartott hosszú és rövid futamú államadós-besorolásait az eddigi "CCC/C"-ről "SD"-re (Selective Default) rontja.

A Standard & Poor's indoklása szerint a cég a görög kötvény-visszavásárlási ajánlatot értékvesztéssel megvalósuló adósságátrendezési folyamat - distressed debt restructuring - elindításának tekinti. A S&P besorolási kritériumai alapján ez nem törlesztővé válásnak számít, tekintettel arra, hogy az érintett kötvénybefektetők az állampapír kibocsátója által eredetileg ígértnél kisebb ellenértéket kapnak az általuk megvásárolt adósságért.

A görög államadósság-kezelő a hét elején jelentette be a kötvény-visszavásárlás feltételeit. A program keretében Görögország saját kötvényeiért cserébe az euróövezeti ideiglenes mentőalap, az EFSF kötvényeit kínálja.

A visszavásárlási ajánlat 63,3 milliárd euró névértékű, magánbefektetői kézben lévő görög államkötvényre vonatkozik, amelynek ellenértékét 32,2-40,1 százalékos árfolyamon az EFSF által kibocsátott kincstárjegyekkel fizeti ki Görögország.

A tranzakció várhatóan december 17-én, vagy e dátum környékén zárul.

A Standard & Poor's közölte, hogy amint a visszavásárlási tranzakció végbemegy, a szelektív nem törlesztői állapotot valószínűleg megoldottnak fogja tekinteni, és várhatóan visszaemeli a görög államadós-besorolást a "CCC" - egyébként szintén rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető, mélyen spekulatív - szintre.

Görögország szuverén besorolása nem először süllyed az idén a részleges nem törlesztői kategóriába. Tavasszal, az akkori államadósság-átrendezési program bejelentése után mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő - Moody's Investors Service, Standard & Poor's, Fitch Ratings - időlegesen szelektív, illetve korlátozottan nem törlesztői osztályzatot adott Görögországnak.

Az egyik vezető londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport legutóbbi, idei harmadik negyedéves országkockázati összesítése szerint változatlanul Görögország a világ legkockázatosabb államadósa.

Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató csoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég jelenleg érvényes listáján - amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) harmadik negyedév végi árazásai alapján alakította ki a vizsgált szuverén adósok sorrendjét - Görögország állt az élen, és a legkockázatosabb tíz államadós között volt Ciprus, Portugália és Spanyolország is. Ez azt jelenti, hogy a legfrissebb kockázati lista tíz legkockázatosabb államadósa közül négy az euróövezet tagja.

Ezek az eurótagállamok olyan országokkal együtt szerepeltek a CMA legkockázatosabb tízes csoportjában, mint Argentína, Pakisztán, Venezuela, Ukrajna, Libanon és Egyiptom.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 739 066 megtekintés

Videó: 48 946 068 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030741

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh