Hackertámadást követtek kedden az Associated Press (AP) amerikai hírügynökségnek a Twitteren megjelenő hírszolgáltatása ellen.

A támadással beadott hamis jelentés szerint két bomba robbant a Fehér Házban, és Barack Obama elnök is megsebesült. Az AP cáfolta a mintegy 2 millió Twitter-követőjéhez eljutott jelentést, az amerikai elnöki hivatal pedig megerősítette, hogy Obama jól van.

Az akció elkövetéséért egy önmagát Szíriai Elektronikus Hadseregnek nevező, Bassár el-Aszad elnököt támogató csoport vállalta a felelősséget. A hackerek azt állították, hogy ők álltak az amerikai NPR közszolgálati rádió, valamint a CBS televízió és a brit BBC Twitter-szolgáltatásai ellen a közelmúltban elkövetett támadások mögött is.

Az AP Twitter-hírszolgáltatását felfüggesztették, de az álhír hatását a dollár és a tőzsdei árfolyam is megérezte. Az AP szerint a támadás azt követően történt, hogy hackerek több észlelt kísérletet is tettek az újságírók jelszavának megszerzésére. A hírügynökségben azon dolgoznak, hogy mielőbb helyreállítsák a megbolygatott szolgáltatást.

A Dow Jones ipari átlagindexe az álhír hatására 143,3 pontot zuhant, a tízéves kincstárjegyek árfolyama, valamint az olaj és az arany ára viszont megugrott. Esett Standard and Poor's 500-as indexe - három perc leforgása alatt 136,5 milliárd dollárt veszített a 14,6 trillió dolláros értékéből -, és zuhant a dollár árfolyama is, ám a cáfolat nyomán gyorsan visszaállt a normális állapot.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4125782

Jelenleg az oldalon

12
Online