Irán "jelentős" számban telepített új indítóállásokat nagy hatótávolságú rakéták számára - jelentette az állami televízió vasárnap Ahmad Váhidi védelmi minisztert idézve.

A katonai egységekhez eljuttatott új indítóállások lehetővé teszik "az ellenség szétzúzását" nagy hatótávolságú föld-föld rakétákkal a miniszter szerint. A tévériportban Váhidi kéttucatnyi, indítóállással felszerelt, de rakéta nélküli teherautót szemlélt meg egy szabadtéri helyszínen. A riport nem közölte a majdan bevetendő rakéták típusát, sem a telepített indítóállások pontos számát.

Szakértők becslései szerint Irán egyes föld-föld rakétáinak hatótávolsága meghaladja a 2000 kilométert, így azok elérhetik a fő ellenséget, Izraelt, valamint az Egyesült Államok térségbeli támaszpontjait. A miniszter egyébként nem nevezte nevén az "ellenséget", és azt hangoztatta, hogy Teherán sohasem fog háborút kezdeményezni.

Irán az Egyesült Államokat és Izraelt is ellenségének tekinti. Egyik sem zárta ki egyértelműen a katonai csapás lehetőségét az iráni atomlétesítmények ellen, amelyek célja a Nyugat gyanúja szerint atomfegyver előállítása. Teherán tagadja ezt. Eközben Irán időnként bejelent olyan eredményeket a fegyvergyártás terén, amelyek valóságtartalma nem ellenőrizhető független forrásból.

A nyugati katonai és gazdasági embargóval szemben Irán önellátásra törekszik fegyverekből, s könnyű tengeralattjáróktól és sugárhajtású vadászgépektől torpedókig és rakétákig sokféle fegyvert állít elő.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 678 665 megtekintés

Videó: 48 889 386 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7021174

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh