Hatalmas értékű finanszírozási megállapodást hozott nyilvánosságra az amerikai napenergia-piac egyik meghatározó szereplője, a SolarCity, és a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs. A két társaság együttműködésnek eredményeként több mint félmilliárd dollár értékben telepíthetnek napelemeket az Egyesült Államokban.

A két cég a múlt héten jelentette be, hogy az Egyesült Államok történetének legnagyobb értékű napenergetikai finanszírozási megállapodását kötötte meg, aminek értelmében több mint félmilliárd dollár értékben épülhetnek háztartási méretű napelemek Amerikában. A SolarCity és Goldman már tavaly egyezségre jutott a finanszírozási programban - ami alapján 26 MW-nyi fotovoltaikus (PV) kapacitás már ki is épült - és a felek idén áprilisban kiterjesztették a megállapodást. A SolarCity közlése szerint a lízing jellegű finanszírozási megoldásnak köszönhetően kb. 110 MW-nyi napelem telepítésére adódik lehetőség az Egyesült Államokban.

A SolarCity felrázta az amerikai napenergia-piacot

A napelem-gyártásban korábban élen járó nyugat-európai szereplőkre a gazdasági válság, majd ezt követően a hatalmas kínai gyártókapacitások megjelenése igen nehéz időszakot hozott, ami számos nyugati napenergetikai cég ellehetetlenüléséhez vezetett. A 2007-es csúcsokhoz képest a clean-tech cégek részvényeinek árfolyama hatalmasat zuhant, az iparági cégek finanszírozási lehetőségei jelentősen beszűkültek. A kínai napelemek óriási árnyomást generáltak a piacon, amelynek számos nyugati gyártó nem volt képes megfelelni. Miközben a nyugati napelemgyártók a túlélésért küzdenek, az egyre olcsóbbá váló napelemek gazdaságilag is egyre életképesebb energiatermelési alternatívát nyújtanak, különösen olyan területeken, ahol magas a napsütötte órák száma, a villamosenergia-szolgáltatás ára egyébként is magas, illetve ahol a kedvező támogatási rendszernek köszönhetően emelt áron veszik át a "zöldáramot".

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 710 999 megtekintés

Videó: 48 923 770 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026638

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh