London és Párizs döntése, amely szerint eltörlik az embargót, széthúzta az EU-t. A Szíriába való fegyverszállítás egyik legnagyobb ellenzője Ausztria. Az osztrák külügyminiszter világossá tette, hogy a szíriai ellenzék fegyverhez juttatása esetén Ausztria kilép az ENSZ békefenntartó egységéből a Golán-fennsíkon. „Az egyik fél támogatása esetén a katonáink rögtön célponttá válnak a másik számára” – mondta az osztrák külügyminiszter, Michael Spindelegger.

Moszkva reakciója az üggyel kapcsolatban, ahogyan az várható volt, negatív és kemény. Az orosz külügyminiszter-helyettes, Szergej Rjabkov bejelentette, hogy Oroszország kész a szerződésnek eleget tenni és leszállítani Szíriának az S-300 rakétavédelmi egységeket. Az ilyen szállítmányokat „stabilizáló tényezőnek” nevezte, amely visszatartó erővel bír: „néhányan forrófejűvé válnak attól a lehetőségtől, hogy a konfliktus nemzetközi jelleget kap a külső erők bevonásával”.

Rjabkov arra célzott, hogy az S-300 rendszerek szállításával Moszkva meg akarja akadályozni a 2011-es líbiai forgatókönyvet. Akkor ugyanis az USA és a NATO bejelentették, hogy repülési tilalmat vezetnek be az ország légtere felett és bombázni kezdték Líbiát támogatva ezzel a Moammer Kadhafi vezette ellenzéki erőket.

Az, hogy az EU eltörölte a szíriai ellenzéknek szállított fegyverekre vonatkozó embargót, csak még jobban gyengíti a szíriai fegyveres konfliktus megoldását – jelentette ki Szergej Rjabkov egy moszkvai sajtókonferencián:

- Ez egy sajnálatos lépés, amely feltárja az európai partnereink kettős mércéjének politikáját. Nem lehet deklarálni a vérontás befejezésére való törekvést, de ugyanakkor fegyvert szállítani Szíriába. Az Európai Unió gyakorlatilag olajat önt a tűzre és csökkenti a politikai konferenciák hatékonyságát a konfliktushelyzet megoldásával kapcsolatban, amelyben elméletileg, érdekeltek kellene, hogy legyenek.

Azt, hogy az ehhez hasonló forgatókönyvek ne működnek, az amerikai republikánus, John McCain szenátor május 27-i szíriai látogatása is bizonyítja. A szenátor találkozott a Szíriai Szabad Hadsereg vezetőjével, Salim Idris generálissal. McCain az egyik leglelkesebb támogatója a szíriai légtér feletti repülési tilalomnak és a fegyverszállítmányok betiltásának.

Mindeközben Moszkvába továbbra is érkeznek a Szíriában élő orosz állampolgárok, akik a konfliktus szélesebb körben való kiterjedésétől félnek. Május 29-én a Domogyedovo nemzetközi repülőtérre a Vészhelyzetek Minisztériumának egy újabb gépe landolt orosz és FÁK országbeli utasokkal a fedélzetén, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják Szíriát. Idén Oroszországba már csaknem 10 járat érkezett, amelyek majdnem 400 orosz Szíriában élő állampolgárt hoztak haza.

Izrael megtalálta a választ a Szíriába szállítandó orosz fegyverekre

Moshe Ya’alon izraeli védelmi miniszter elmondta, hogy a Szíriába szállítandó S-300 orosz légvédelmi rakétarendszerek még nem hagyták el Oroszország területét.

Hozzátette: „Remélem, ez nem is fog megtörténni. Amennyiben mégis Szíriába kerülnek, úgy tudni fogjuk, hogy hogyan reagáljunk”.

A miniszter nem árulta el, hogy Izrael pontosan miként fog cselekedni abban az esetben. Ugyanakkor az izraeliek már többször megsemmisítették a rájuk veszélyt jelentő szomszédos fegyvereket, mielőtt azokat harci helyzetbe helyezték volna.

Aszad: Szíria megkapta az első Sz-300-as orosz rakétavédelmi rendszerek szállítmányát

Bassár el-Aszad szíriai elnök elmondta a libanoni Al Manar televíziós csatornának, hogy Szíria megkapta az első S-300-as orosz rakétavédelmi rendszerek első szállítmányát – olvasható csütörtökön az izraeli Yedioth Ahronothban.

Az újság adatai szerint, Aszad hozzátette, hogy a következő szállítmányok is hamarosan megérkeznek.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 724 032 megtekintés

Videó: 48 934 119 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028678

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh