Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy volt technikusa szivárogtatta ki a sajtónak az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési tevékenységéről szóló, egyre nagyobb politikai botrányt kavaró értesüléseket - közölte vasárnap este a The Guardian.

A vezető baloldali brit napilap online kiadásában megjelent írásában felfedte, hogy a 29 esztendős Edward Snowdentől származnak a Londonban és Washingtonban egyidejűleg kiszivárogtatott értesülések.

A The Guardian az ügyet az amerikai politikatörténet egyik legnagyobb horderejű kiszivárogtatásának nevezi.

Snowden, aki a legutóbbi években az NSA alkalmazottja is volt, a The Guardian szerint maga kérte kilétének nyilvánosságra hozatalát, ugyanakkor hangsúlyozta a brit lapnak adott nyilatkozatában, hogy el akarja kerülni a média reflektorfényét. "Nem akarom, hogy a történet rólam szóljon, azt szeretném, hogy arról szóljon, amit az amerikai kormány művel" - idézte forrását a brit lap.

Snowden elmondta, hogy "nagyon kényelmes életvitelt" adott fel, Hawaiiban élt barátnőjével, 200 ezer dollár körüli éves fizetése volt és stabil karrierje. "Ám mindezt kész vagyok feláldozni, mivel nem tudom jó lelkiismerettel eltűrni, hogy az amerikai kormány lerombolja a magánélethez fűződő jogot, az internet szabadságát és a világ népeinek alapvető szabadságjogait az általa titokban kiépített masszív megfigyelő gépezettel" - mondta a kiszivárogtató egykori CIA-alkalmazott a brit lapnak.

Snowden május 20-án Hawaiiról Hongkongba repült, és azóta is ott van, egy szállodában. Elmondása szerint azért választotta Hongkongot, mert ott elkötelezetten védelmezik a szólásszabadságot és a politikai szembenállás jogát. Emellett véleménye szerint Hongkong egyike azon kevés helynek a világon, amely képes szembeszállni és szembe is száll az amerikai kormány diktátumaival.

Itt is tart azonban attól, hogy megfigyelik. Szállodai szobájának ajtajára párnákat erősít, hogy elejét vegye a lehallgatásnak, és amikor laptopján beírja felhasználói jelszavát, nagy piros csuklyával takarja fejét és a gépet, hogy egy esetleges rejtett kamerával ne lehessen kikémlelni a jelszót - áll a The Guardian vasárnap esti beszámolójában.

A brit lap szerint ez egyesek számára paranoiának tűnhet, ám Snowdennek jó oka van arra, hogy ennyire féljen. Csaknem egy évtizedig dolgozott az amerikai hírszerzés világában, és tudja, hogy Amerika legnagyobb és legtitkosabb megfigyelő ügynöksége, az NSA, valamint a világ legnagyobb hatalmú kormánya keresi őt - írta a The Guardian.

A brit napilap az elmúlt héten - akkor még a kiszivárogtató megnevezése nélkül - arról számolt be, hogy az NSA titokban, de bírósági jóváhagyással amerikai telefonhívások millióit figyeli adatgyűjtés végett.

A The Guardian és a The Washington Post nem sokkal ezután egybehangzóan olyan értesülést is közzétett, hogy az NSA egy PRISM kódnevű program keretében a világ legnagyobb internetes szolgáltató cégeinek adatforgalmát is figyeli, és magánszemélyek email-üzenetei és egyéb kommunikációs adatok kerültek a birtokába hatalmas mennyiségben.

A brit lap ezután közölte azt az értesülését is, hogy a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) már legalább három éve szintén titkos adatgyűjtést folytat a PRISM-programhoz kapcsolódva.

Riporterek indultak a kiszivárogtató nyomába Hongkongban

Mozgásba lendült a hongkongi média, miután helyi riporterek azonosították azt a szállodai szobát, ahol a brit The Guardian riportere interjút készített az amerikai titkos adatgyűjtésről szóló dokumentumot kiszivárogtató Edward Snowdennel, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottjával.

A 29 éves Snowden május 20. óta tartózkodik a kínai különleges közigazgatási övezet egy szállójában, de a jelek szerint nem abban, amelyet a helyi újságírók egy része hétfőn délelőtt ellepett. A W nevű szálloda közölte, nincs Edward Snowden nevű vendégük. A sajtó embereinek azonban nem kellett üres kézzel távozniuk, mivel az interjú helyszínét a berendezés és a 19. emeleti ablakból nyíló kilátás alapján azonosították, és így rátaláltak a brit újságíróra.

Glenn Greenwald komor arccal válaszolt néhány kérdéseikre. Elmondta, Snowden hónapokkal korábban lépett kapcsolatba vele, korábban nem ismerték egymást. Megjegyezte, hogy a vita, amelyet Snowden a kiszivárogtatással kezdeményezni akart, megkezdődött, s a kiszivárogtató ezért úgy véli, teljesítette küldetését.

A riporter nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy Snowden hol van, mint ahogy arra sem, hogy a kiszivárogtató akar-e menekültsátusért folyamodni. A kérdésre, vajon Snowden fél-e, úgy válaszolt, bizonyos mértékig aggódik amiatt, hogy mi fog történni, nyilván van benne félelem, de nem retteg.

Greenwald elmondta, hogy sem az amerikai, sem a hongkongi hatóságok nem léptek vele kapcsolatba.

A hongkongi online média értesülései szerint Snowden hétfőn délben elhagyta a Mira Hotelt, ahol valószínűleg addig tartózkodhatott. A titkos adatgyűjtési botrány kirobbantója a The Guardiannek adott interjúban azt mondta, egyedüli indítéka az volt, hogy a közvéleményt tájékoztassa, mi folyik "a felhatalmazásukkal, ellenük".

"Nem engedhettem meg az Egyesült Államok kormányának, hogy elpusztítsák a magánélethez való jogot, az internetszabadságot, ezt az alapvető szabadságot szerte a világon egy hatalmas megfigyelőrendszerrel, amelyet titokban építenek" - mondta a brit lapnak adott interjúban, amely az interneten is elérhető.

A CIA volt műszaki tanácsadója az NSA különböző külső vállalkozóinak alkalmazásában is állt, s diplomáciai fedésben dolgozott Svájcban. Nyilatkozata szerint azzal a móddal sem tudott egyetérteni, ahogy cége informátorait beszervezi.

Legutóbb a Hawaii-szigeteken dolgozott és élt a barátnőjével, s évi 200 ezer dollárt keresett. Állítása szerint azonban nem bírta elviselni a belső nyomást, s ezért kellett feltárnia a titkos adatgyűjtést.

"A közvéleménynek kell eldönteni, hogy ezek a programok és irányvonalak helyesek vagy helytelenek" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az általa feltárt információk "eredetiek, én nem változtattam rajtuk, nem módosítottam a történeteken, ez az igazság, ez az, ami jelenleg zajlik, önöknek kell dönteniük, hogy ezt szükséges-e folytatnunk".

A hongkongi lapok máris megkezdték annak kiderítését, hogy a különleges státust élvező terület köteles-e kiadni a férfit, akit hazájában minden valószínűség szerint államtitkok kiszivárogtatásával fognak gyanúsítani. Az ügyben az amerikai igazságügyi minisztérium jár el, de törvényhozók egy része már kezdeményezte a kikérését.

A Hongkong és az Egyesült Államok között csaknem két évtizede van kiadatási egyezmény, de abban van egy kitétel, amely szerint a kiadatás megtagadható, ha azt a Kínai Népköztársaság védelmi, külügyi érdeke, vagy valamilyen fontos közérdek úgy kívánja.

Snowden azt mondta, azért választotta Hongkongot, mert ott "erős hagyománya van a szólásszabadságnak". Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy esetleg kínai vagy amerikai kezekben találja magát. Az interjúban a hongkongi amerikai konzulátusra utalva megjegyezte, az úton feljebb is van egy "CIA-állomás". Hozzátette, biztos benne, hogy a héten "elfoglaltak lesznek".

A South China Morning Post című hongkongi lap hétfői online kiadásán indított közvélemény-kutatás nem végleges eredménye szerint a válaszadóknak az 57 százaléka véli úgy, hogy a hongkongi kormányzat nem adná ki Snowdent, ha Washington kérné.

Az interneten máris tömegek foglalnak állást, nyilvánítanak véleményt a kérdésben, túlnyomó részt a kiszivárogtató védelmében. A Twitteren készült felmérés szerint 30:1 arányban tartják Snowdent hősnek, nem pedig árulónak. Támogatói a Fehér Ház oldalán petíciót kezdeményeztek - hétfő délutánig már több mint 10 ezren írták alá -, amelyben teljes amnesztiát kérnek a számára.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 723 350 megtekintés

Videó: 48 933 607 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028571

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh