A napenergiából származó villanyáram előállítóit terhelő különadó bevezetését tervezi a szlovák kormány, amitől a jövő évi költségvetés hiányának csökkentését várja - közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap hétfőn.

A napenergiából származó villanyáram előállítóit terhelő különadó nem egyszeri, hanem tartós jövedelemteher lenne, amely hosszú távon hozzájárulhatna a villanyáram árának csökkentéséhez is - mondta a tervezetről szólva Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter a gazdasági lapnak. A különadó mértékét, valamint, hogy attól milyen nagyságrendű bevételt vár a kormány, illetve, hogy az intézkedés milyen módon csökkenthetné a villanyáram árát, a miniszter nem árulta el.

A HN szerint az intézkedés bevezetésére a szlovák szaktárcát a cseh példa ihlette. A cseh kormány két évvel ezelőtt vetett ki 26 százalékos adót a napenergiából származó villanyáram előállításával foglalkozó vállalatokra, az intézkedés 6 milliárd cseh korona (több mint 70 milliárd forint) bevételt hozott az államnak. A csehországi intézkedéssel szemben az ottani termelők jogi lépéseket tettek, egyelőre sikertelenül, mivel panaszukat az alkotmánybíróság elutasította. Az üggyel jelenleg nemzetközi döntőbíróság foglalkozik.

A különadó bevezetése több száz napenergia termelő vállalatot érinthet Szlovákiában, ezek éles kritikával illették a kormány tervezetét, kilátásba helyezve, hogy annak foganatosítása perek sorát indíthatja meg. "Egy befektető sem fogja elfogadni, hogy a jelenleg érvényes szabályozásban bármiféle visszamenőleges hatályú változtatások történjenek" - mondta a tervezet kapcsán Veronika Galeková a szlovákiai napenergia termelő vállalatokat tömörítő szervezet (SAPI) igazgatója.

Elemzők szerint a különadó terve összefügg azzal, hogy a szlovák kormánynak a várt bevételek mellett a jövő évben több mint egymilliárd eurót (közel 300 milliárd forint) kell megtakarítania vagy többletbevételként előteremtenie ahhoz, hogy tartani tudja a GDP 2,4 százalékára előirányzott költségvetési hiánycélját. A szlovák gazdaság lassulása mellett az is fékezi a bevételeket, hogy a banki különadó a tervek szerint jövőre részben vagy egészen megszűnik.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 704 397 megtekintés

Videó: 48 917 480 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025373

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh