Orosz tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy szarin ideggázt tartalmazott egy, minden valószínűség szerint a szíriai felkelők által bevetett lövedék, amely március 19-én Aleppó környékén csapódott be - jelentette ki kedden New Yorkban Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete.

A Hán-al-Asszalnál történt incidensben több mint kéttucatnyian életüket vesztették. Csurkin erről 80 oldalnyi dokumentációt adott át Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak. A nagykövet elmondta, hogy az orosz szakértők a helyszínen tájékozódhattak és gyűjthettek mintákat. Ezek vizsgálatát egy, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet által hitelesített laboratóriumban végezték el.

A szíriai kormányerők és a lázadók egyaránt a másik felet vádolják vegyi fegyver bevetésével, és egyformán tagadják, hogy maguk ilyen eszközökhöz folyamodnának.

"A vizsgálat eredményei világosan azt mutatják, hogy a Hán-al-Asszalnál bevetett lövedéket nem gyárban állították elő, és azt szarinnal töltötték meg" - mondta Csurkin.

Az orosz nagykövet hangsúlyozta: a Bassár 3-as típusú, "nem irányítható" lövedék nem szabványos mivolta arra enged következtetni, hogy azt a felkelők lőhették ki. Csurkin szerint a vegyi fegyvert alkalmazó fegyveres csoport kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel.

"Nem láttunk még semmilyen azt alátámasztó bizonyítékot, hogy a szíriai kormányon kívül bárki is képes lenne vegyi fegyverek bevetésére vagy vegyi fegyvereket vetett volna be" - jelentette ki Jay Carney fehér házi szóvivő.

Carney ismételten arra szólította fel Damaszkuszt, hogy engedje az ENSZ ellenőreit a helyszínre utazni. Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok korábban olyan bizonyítékokat adott át az ENSZ-nek, amelyek szerintük a szíriai kormány vegyifegyver-bevetésének tényét támasztják alá.

Csurkin kijelentette, hogy Moszkva kész London, Párizs és Washington rendelkezésére bocsátani saját megállapításait.

Szíria kedden a vegyi fegyverek alkalmazásával kapcsolatban ténymegállapító vizitre hívta meg Ake Sellströmöt, az ENSZ svéd fő fegyverellenőrét, és külügyminiszteri szintű eszmecserére invitálta meg Damaszkuszba Angela Kanét, a világszervezet német leszerelési főképviselőjét. A szíriai kormány korábban nem engedte be a polgárháború pusztította országba az ENSZ szakértőit.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 731 943 megtekintés

Videó: 48 939 126 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029665

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh