Odafigyeléssel jelentősen csökkenthető a melanomás megbetegedés kockázata, erre hívják fel a figyelmet a péntekig tartó Országos Melanoma Hét során - közölte a Magyar Dermatológiai Társulat csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben azt írták, Magyarországon az elmúlt 15 évben duplájára nőtt a melanomás betegek száma, évente mintegy 2800 esetet regisztrálnak.   

A bőrdaganatok között a melanoma az egyik legrosszabb kimenetelű ráktípus, könnyen képez daganatos áttétet más szervekben. Bármely életkorban, mindkét nemnél kialakulhat. A betegség súlyos következményeinek kockázata viszont kellő odafigyeléssel, szűrővizsgálatokkal és korai diagnózissal csökkenthető - ismertették. Hangsúlyozták, a kialakulás kockázatát a sok, szabálytalan anyajegy és az örökölt hajlam is növelheti, de a legnagyobb kockázati faktort az UV sugárzás jelenti, ezért kiemelten fontos a védekezés, valamint a rendszeres önvizsgálat.   

Nemcsak a napfény, hanem a szolárium is növeli a bőrelváltozások gyakoriságát. Ezen a téren a magyarok különösen veszélyeztetettek, mert egy felmérés szerint a 20 év feletti magyarok több mint ötöde - a nemzetközi átlag duplája - járt már szoláriumban - tették hozzá.   

Az Országos Melanoma Hetet idén tizenkettedik alkalommal rendezik meg. A kampányban az évek során több mint harmincezren vettek részt. A május 6. és 10. között tartott megelőzési kampány során az ország 14 városában 21 helyszínen van lehetőség ingyenes szűrővizsgálatra.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 699 505 megtekintés

Videó: 48 909 853 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7024274

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh