Az amerikai "diplomácia előtti úttorlaszként" értékelte a Los Angeles Times című amerikai lap vasárnap az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek Szíriával kapcsolatos informális találkozóján született állásfoglalást, amelyről nyilatkozott a magyar résztvevő, Martonyi János is.

A vilniusi tanácskozáson szombaton jelen volt John Kerry amerikai külügyminiszter is.

"Nem beszélünk egyelőre korlátozott csapásról, Magyarország biztosan nem beszél ilyenről" - mondta a Kossuth Rádió Krónika című műsorában szombaton Martonyi János.

A magyar külügyminiszter hozzátette: a 28-ak egységes álláspontra jutottak, Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kiadott egy a közös álláspontot tükröző nyilatkozatot, amely tökéletesen megfelel a magyar álláspontnak.

Az EU-külügyminiszterek amellett foglaltak állást, hogy az augusztus 21-i damaszkuszi vegyifegyver-támadásra egyértelmű és határozott választ kell adni Szíriának. A miniszterek ugyanakkor arra szólították fel Washingtont, hogy a tervezett katonai csapást ne hajtsa végre a vegyi fegyverek alkalmazásáról készített ENSZ-szakértői jelentés nyilvánosságra hozatala előtt.

Martonyi János a Kossuth Rádiónak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy szeptember 2-án a Külügyminisztérium már közzétett egy nyilatkozatot, és most a két dokumentum között lényeges az egyezés, a fő kérdésekben ugyanis ugyanazokat a megállapításokat rögzítik. Hangsúlyozta: ma már senki nem vitatja, hogy Szíriában vegyi fegyvereket alkalmaztak, és a jelek arra mutatnak, hogy ezt a támadást a rezsimhez köthető erők követték el.

Martonyi János azt mondta, természetesen szükség van válaszlépésre, ugyanis a nemzetközi közösség nem nézheti tétlenül a történteket. Hozzátette: nem a büntetésre helyezné a hangsúlyt, hanem arra, hogy a nemzetközi közösségnek kötelessége a további hasonló esetek megelőzése. Hangsúlyozta, ez nagyon markánsan meg is jelenik a közös nyilatkozatban.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy az ENSZ megkerülésével azonnal katonai csapást kellene végrehajtani - emelte ki. Végig kell menni az úton, meg kell várni az ENSZ-szakértők jelentését, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megfelelő döntést hozzon.

Hozzátette: most nincs arra szükség, hogy a katonai csapásokkal kapcsolatos magyar álláspont vagy bármilyen, az esetleges műveletekben való részvétel kérdése felmerüljön. Nem képzelhető el, hogy a magyar katonák is részt vegyenek egy esetleges misszióban, "nincs is rá igény, nincsenek ilyen típusú képességeik és nem is indokolt" - jelentette ki.

A Los Angeles Times a témával kapcsolatos cikkében úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok "új diplomáciai úttorlaszba ütközött". Emlékeztetett arra, hogy az uniós miniszterek megállapítása szerint a nemzetközi közösség nem maradhat tétlen a vegyi fegyverek bevetése után, ugyanakkor az EU John Kerry jelenléte ellenére sem kívánt támogatni egy katonai beavatkozást az ENSZ jóváhagyása nélkül.

A Le Monde című francia napilap pedig arról írt, hogy közvélemény-kutatások szerint Európában és az Egyesült Államokban is jelentős mértékű a katonai beavatkozás ellenzése. A cikk szerint azoknak a kormányoknak, amelyek támogatják a katonai műveletet, nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy parlamentjüket és lakosságukat meggyőzzék a beavatkozás értelméről.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4551156

Jelenleg az oldalon

7
Online