Mikko Hypponen, az F-Secure kutatási vezetője a Linuxcon konferencián tartott előadást és ennek keretében bírálta az Amerikai Egyesült Államok pozícióját az internetszolgáltatások területén.

A PC Pro brit magazin cikkében idézte a szakember legfontosabb kijelentéseit. Hypponen meglehetően markáns véleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy mennyire és miért elégedetlen a jelenlegi helyzettel. "Az internet egy amerikai gyarmat. Ismét a gyarmatosítás korszakában vagyunk, urainkként kellene tekintenünk az amerikaiakra. Minden fontos szolgáltatás az Amerikai Egyesült Államokban van, ez egy kiegyensúlyozatlan helyzet." - hangsúlyozta az F-Secure kutatási vezetője. Kiemelte, hogy míg az európai politikusok többsége szívesen használ napi szinten amerikai szolgáltatásokat, addig az amerikai politikusoknak és üzleti vezetőknek eszük ágában sincs például svéd felhőszolgáltatást igénybe venni.

Szintén bírálta az európai tech cégeket. "Ha van egy ritka európai sikersztori, zárt kommunikációs rendszerrel, tipikusan amerikai kézben végzi." A szakember szerint a Skype egykor biztonságos volt és végponttól végpontig való titkosítást kínált. Most már azonban a Skype a Microsoft tulajdonában van és a beszélgetőpartnerek közötti kapcsolat nincs titkosítva. Vagyis a tengerentúli konszern átvett valami biztonságos dolgot és legyengítette azt. S hogy mi jelentheti a megoldást? Nos, Hypponen szerint a nyílt forráskódú rendszerek. Szerinte az egyes országoknak meg kellene próbálniuk a saját rendszereiket használni. Ahhoz, hogy megoldhassák ezt a jelenlegi problémát, nyílt forráskódra, nyílt felhő-platformokra és nyílt operációs rendszerekre lenne szükség.

Bruce Schneier amerikai biztonsági szakértő korábban azt nyilatkozta: a nem nyílt forráskódú programokat az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) könnyebben láthatja el kiskapukkal.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 695 553 megtekintés

Videó: 48 907 201 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7023653

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh