Moszkva egy évre szólóan betiltotta a hús, hal, zöldség, gyümölcs, tej, sajt, kolbász behozatalát az Európai Unió országaiból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából. Már augusztus 8-án világossá vált, hogy sokmilliárdos veszteségről van szó.

Az Európai Bizottság pontosított adatai szerint Moszkva ellenszankciói 12 milliárd eurós veszteséget jelentenek az európai élelmiszer- és mezőgazdasági kivitel számára. Finnország, Lengyelország, a balti országok, Bulgária, Görögország, Románia máris bejelentette, hogy kártérítést fog követelni. Azonban Karel De Gucht uniós kereskedelmi biztos figyelmeztetett, hogy az Európai Bizottság csupán 400 millió eurónyi alappal rendelkezik ahhoz, hogy kárpótolja az európai agráriumot.

Görögország, ahol a mezőgazdasági termelők csaknem 50%-san függnek az oroszországi exporttól, a közeledő csődöt elkerülendő, messzebb mentek összes többi uniós kollégáiknál. A görög külügyminiszter és kormányfőhelyettes, Evangelosz Venizelosz bejelentette, hogy Athén máris tárgyal Oroszországgal a szankciók hatásának korlátozásáról.

Most nyugodtan el lehet játszadozni a számokkal: ki és mennyit veszt Európában az orosz embargótól – mondja a moszkvai székhelyű Világgazdasági és Külügyi Intézet elemzője, Vlagyimir Olencsenko. Sokkal rettenetesebb az, amiről mostanában az EU-ban nem szívesen beszélnek, éspedig az európai exportálók jövőjéről – jegyzi meg Olencsenko.

– Perspektívában elvesztik a piacot. A szankciók nem nevezhető egyfajta ugarnak, vagyis olyan mezőnek, amelyiket nem vetnek be. A piacot elfoglalják mások. Lényegtelen, hogy kik jönnek be: fehéroroszok, brazilok vagy irániak. Máris sokan vannak.

Európa már régóta hangoztatja az energetikai szállítások diverzifikálásának fontosságát, de valamilyen okból nem gondol a „politika és gazdaság diverzifikálásának” fontosságára. Elképesztő, hogy az EU atlanti hangulatú vezetősége Washington segítségével az egész Európai Unióra ráerőlteti a katasztrófába vezető mostani Oroszország-politikát – folytatja Vlagyimir Olencsenko.

– Az Európai Unió mostani vezetősége, a Barroso vezette Európai Bizottság kifejezetten euróatlanti lobbi. Nem nagyon gondolnak arra, hogy Európának mire volna inkább szüksége. A fő feladatuk az, hogy Európa mindenben utánozza Amerikát és kövesse példamutatását.

Orosz élelmiszer-nagykereskedők máris tárgyalásokat kezdeményeztek a ”nem szankciós országokkal” az „európai élelmiszerkosár” helyettesítéséről. Oroszország ezentúl zöldséget és gyümölcsöt Törökországban, Argentínában, Örményországban, Egyiptomban, Marokkóban, Chilében, Kínában, Üzbegisztánban és Azerbajdzsánban fog beszerezni, húst és hústerméket pedig Brazíliában, Uruguayban, Paraguayban, Argentínában és Fehéroroszországban.

Ami az orosz termelőket illeti, az orosz agráripari lobbi alighanem csodaszernek tekinti a szankciókat, amelyek minden bajt orvosolni fognak. A hazai termelők az idén felélednek – mondja az orosz Állami Duma agráripari bizottságának tagja, Alekszandr Bogomaz.

– Azt hiszem, hogy ha Európa „elveszti” az export számára ezt a szankciós esztendőt, akkor teljesen elveszti az orosz piacot, mert ugyanis éppen ez az év ad mezőgazdasági termelőinknek időt a fejlődés biztosításához és a jövőbe vetett hit megszerzéséhez.

Az EU-ban Moszkvát máris azzal vádolják, hogy megsértette a WTO szabályait, az EU képviselője pedig „politikailag motiváltnak” minősítette a Kreml által foganatosított intézkedéseket. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök erre reagálva kijelentette, hogy a március óta Oroszországgal szemben életbe léptetett szankciók után az efféle reagálás a „cinizmus teteje”.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 061 796 megtekintés

Videó: 48 281 822 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918975

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh