Ezt állapította meg a Fao világkonferenciája Rómában. A tanácskozáson Ferenc pápa is arra hívta fel a figyelmet: miközben gyerekek milliói éheznek fekete Afrikában addig a fejlett világban a túlsúly népbetegség.

60 ajánlást fogadott el a világkonferencia, mely az éhség elleni harcra éppúgy mozgósítani akart, mint az "ipari táplálkozás" ellen. 1992-ben még több mint egymilliárd ember éhezett a Földön, ma már ez a szám "csak" 805 millió miközben az emberiség létszáma nőtt.

Ugyanakkor a kiszolgáltatott helyzetben vegetáló szegény népcsoportok helyzete nemigen javult: Afrikában vagy Ázsia déli részein továbbra sincs megoldva több millió gyerek éhezésének problémája.

A másik nagy gond az egészséges táplálkozás. Ma Ázsia nagyvárosaiban az a helyzet, hogy a háziasszonyok nagy többsége már nem főz, hanem a boltban veszi meg "az ipari táplálkozás" szükséges elemeit. Közben pedig a nagyvárosok közeli paraszti gazdaságok haldokolnak, mert az ő termékeiket nem veszi meg a kutya sem.

A Fao és a WHO közös konferenciáján Ferenc pápa is arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági érdekek mindenütt dominálnak, és ezért az éhezés problémája éppúgy háttérbe szorul, mint az egészséges találkozásé. Az éhező ember ugyanis nem jelent fizetőképes keresletet. Az egészséges táplálkozás pedig drága, az átlagos munkavállaló nem tudja azt megfizetni Ázsiában vagy fekete Afrikában.

A 172 állam képviselői ugyanakkor hangsúlyozták: az emberiség rendelkezik már annyi élelmiszerrel, amely mind a hét milliárd ember egészséges találkozását megoldja. Most már "csak" azt a gazdasági rendszert kell megtalálni, mely ezt az egészséges élelmiszert eljuttatja a 805 millió éhezőnek és a sok-százmillió túlsúlyos polgárnak.

Forrás: afriport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 58 543 398 megtekintés

Videó: 34 666 493 megtekintés

Látogatók

Összesen5647686

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh