Nem szabad tönkretenni a büntetőintézkedésekkel az orosz gazdaságot, mert azzal csak még veszélyesebbé válhat Moszkva - figyelmeztetett a német külügyminiszter csütörtökön egy berlini konferencián.

Frank-Walter Steinmeier a Süddeutsche Zeitung című lap gazdasági konferenciáján mondott beszédében kiemelte, hogy szakértői becslések szerint már 140 milliárd dollár kár érte az orosz gazdaságot az ukrán válság kirobbanása óta a tőkekivonások, a beruházások leállítása, a rubel gyengülése, a kőolajár csökkenése és a nyugati gazdasági szankciók miatt.

Hozzátette: mostanában sokan gratulálnak neki a büntetőintézkedések hatékonyságáért, és azt mondják, hogy ki kell terjeszteni a szankciókat, mert csak így lehet legyűrni Oroszországot. Szerinte azonban ez a szemléletmód nem segíti elő az ukrán válság megoldását.

A gazdasági büntetőintézkedések "eddig sem, most sem és a jövőben sem" azt célozzák, hogy "leterítsük Oroszországot gazdaságilag" - mondta Steinmeier.

Hangsúlyozta: a szankciók Németországnak is ártanak, de szükség van rájuk, mert segítenek a nemzetközi rend megteremtésében. Ennek a rendnek a hiánya "nagyobb költségeket okozna annál, amelyet most kell viselnünk" - mondta a német külügyminiszter.

Ugyanakkor "egy elszigetelt, gazdaságilag talán összeomló Oroszország nem járulna hozzá Európa biztonságához és Ukrajna stabilizálásához, hanem még inkább veszélyeztetné azt" - idézte Steinmeiert online kiadásában a Süddeutsche Zeitung.

A német diplomácia vezetője kifejtette: a 2008-ban elmélyült gazdasági világválság óta tapasztalható, hogy számos ország visszafordul a nemzetállami keretek felé, és legfeljebb regionális együttműködésre hajlandó, a nemzetközi szervezetek pedig lassan reagálnak a kihívásokra.

Ez a jelenség "a globalizáció recessziója" - mondta Frank-Walter Steinmeier, kiemelve, hogy a visszavonulás, bezárkózás a nemzeti keretek közé nemcsak megnehezíti, hanem talán el is lehetetleníti a konfliktusok rendezését az ukrajnai, a szíriai, vagy éppen a közel-keleti válság esetében.

A folyamat veszélyezteti az erősen az exportra alapozó gazdaságokat, amilyen a német - tette hozzá. Ezek a nyitott gazdaságok csak akkor tudnak növekedni, ha a nemzetközi kapcsolatokban stabil rend, szilárd szabályrendszer érvényesül, ezért a német külpolitika "növekedésösztönző program" is - mondta Frank-Walter Steinmeier.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 371 394 megtekintés

Videó: 51 234 346 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335497

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh