A kínai média szerint az ukrán nők jelenthetik a megoldást a súlyos nőhiányra Kínában. A plusz 34 millió férfi komoly társadalmi kockázatot jelent.

„A gazdaság igazán gyenge, de gyönyörű nők futkároznak mindenhol”- mondják az állami kézben lévő Beijing News című hírműsorban. Arról számoltak be, hogy az ukrán nők jelenthetik a megoldást a kínai nőhiányra. A számok alapján ugyanis nem minden kínai férfinak jut nő. A Nemzetközi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014 végén 701 millió kínai férfi volt és 667 millió nő, vagyis több, mint 30 millió nő hiányzik. Globális átlagban 105 fiú születik, miközben 100 lány, de Kínában 115 fiú jut 100 lányra. A probléma már régóta jelen van, egészen pontosan azóta, hogy az ultrahang-kép alapján meghatározhatták a családok a születendő gyermek nemét – vagyis a nem kívánt leány magzatokat művi úton eltávolíttathatták. Kombinálva mindezt a születést korlátozó törvénnyel (amiben egészen a közelmúltig egy családban csak egy gyermek volt engedélyezett, hogy csökkentsék a népesség növekedését), valamint a hagyományos elképzeléssel, miszerint egy nőnek fiút illik szülni, az eredmény az lett, hogy óriási különbség alakult ki a nemek arányában. Parázs vita alakult ki a témában a fenti statisztika megjelenése után.

A probléma kezelésére állami kampány indult, amelyben magasztalták a lányok születésének erényeit, sőt pénzzel is honorálják azokat a párokat, akik lányt hoznak a világra. Ezek az intézkedések több lány születését eredményezhetik, de ez még korán sem elég. A nemek közötti egyenlőtlenség még mindig Kínában a legsúlyosabb.

A kínai média úgy értelmezi a nemek arányát, mint súlyos fenyegetést a férfiakra nézve. A Beijing News azt mondja, hogy az ukrán nők jelenthetik a megoldást. „Mennyire nehéz lehet egy agglegénynek Kínában feleséget találni?”- mondják. Az aránytalanság elmagyarázása után kitértek arra, hogy talán a nők utánpótlására kiváló ötlet lehet külföldi menyasszonyt találni. A módszer ugyanis például Dél-Koreában, vagy Japánban már működik. A két országban ugyanis egyre többen hoznak maguknak feleséget külföldről, főleg hogy a népszerű sztárok is így tesznek. Sokan tehát követik példájukat.

Persze a nemek arányáról megoszlanak a vélemények. Voltak internetezők, akik azt írták: a nemek aránytalansága végre jó teret biztosít a melegek számára, mások szerint pedig ez egy lehetséges menekülési útvonal azoknak, akik nem akarnak megházasodni.

Közben a kínai kormány továbbra is kampányol a szelektív abortusz ellen. Betiltották az ultrahangos vizsgálatokat, amelyek meghatározhatóvá tennék a baba nemét – bár feketén ezt is el lehet intézni. A kérdés már csak az mivel veszik rá a gyönyörű ukrán nőket, hogy magányos kínai férifakhoz menjenek feleségül?

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 092 635 megtekintés

Videó: 48 320 656 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923622

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh