Günther Oettinger, az Európai Unió digitális területért és társadalomért felelős biztosa hajthatatlan a kérdésben.

A politikus már januárban azt nyilatkozta, hogy elengedhetetlen az internetsemlegesség és mindenkinek biztosítani kell a magas szintű internethozzáférést. Ugyanakkor úgy vélte: fontosabb lehet például, hogy egy autós gyorsabban férhessen hozzá a közlekedési információkhoz, mint az, hogy a gyermeke a hátsó ülésen éppen elérje a digitális tartalmakat.

Nos, úgy tűnik, hogy Oettinger ragaszkodik az általa elmondottakhoz és koránt sem tart ki mindenáron az internetsemlegesség mellett. A politikus álláspontja az, hogy bizonyos szolgáltatásoknak előnyt kellene biztosítani. Példaként említette a mentőszolgálatokat és a kórházakat, amelyeknek a vészhívások továbbításakor vagy a műtétek távgyógyászati segítésekor magasabb prioritást kellene kapniuk. Ezzel szemben például a zenei videóplatformok sokkal kisebb prioritást kapnának.

Oettinger azt reméli, hogy sikerül meggyőznie az Európai Parlamentet is és a képviselők nyitottak lesznek a kompromisszumra. Ugyanakkor joggal merül fel a kérdés, hogy miért lenne szükség ilyen szabályozásra, hiszen egyrészt a vészhívások már így is előnyt élveznek és külön vonalakon keresztül bonyolódnak, másrészt mi a garancia arra, hogy a kórházak mellett nem jelennek majd meg a kedvezményezettek között például a bankok is? Az Európai Parlament egyelőre még nem reagált az európai uniós biztos szavaira.

A politikus a biztosi meghallgatásán jelezte, hogy digitális közös piacot kellene létrehozni és egységes online európai szerzői jogdíjat akar. Tavaly november közepén arról beszélt, hogy az elérhetőség és az adatvédelem az EU két új informatikai csapásiránya. Decemberben azt mondta, hogy az adatok nemcsak kockázatokat rejtenek, hanem lehetőségeket is. Nem szabad túlzásba vinni az adatvédelmet, hanem pragmatikus adatkezelésre van szükség és arra, hogy a gazdaság és a felhasználók érdekei kiegyenlítődjenek.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 089 501 megtekintés

Videó: 48 319 031 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923389

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh