Donald Trump New York-i ingatlanfejlesztő és televíziós személyiség kedden a róla elnevezett 68 szintes toronyházban jelentette be, hogy beszáll a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelembe.

A 69 éves Trump 1988 óta öt alkalommal lebegtette meg annak lehetőségét, hogy elnökjelölt-aspiráns lesz, míg végre rászánta magát a döntésre. A politikussá vált milliárdos abban bízik, hogy a valógságshow-k és a nagyszabású beruházások révén felépített ismertsége révén ki tud tűnni republikánus vetélytársainak népes mezőnyéből.

“Én leszek a legnagyobb munkahelyteremtő elnök, akit Isten valaha is megteremtett” – hangoztatta egyebek között Trump.

Az aspiráns azt ígérte, hogy ismét naggyá teszi Amerikát. Kilátásba helyezte, hogy hazatelepíti a munkahelyeket Mexikóból és Kínából, Szaúd-Arábiát pedig fizetésre bírja. Arról beszélt, hogy falat húzatna fel az amerikai-mexikói határon.

“Nincs szükségem senki pénzére, nem használok majd lobbista-pénzeket. A sajátomat fogom használni. Gazdag vagyok, nagyon gazdag, igazán gazdag. A lobbistáknak zéró esélyük van arra, hogy befolyásoljanak” – mondta Donald Trump, aki több vetélytársáról lekicsinylően nyilatkozott.

Közölte, hogy személyes vagyona csaknem 9 milliárd dollár, és hogy ilyen sikeres ember még sohasem pályázott az Egyesült Államok elnöki címére.

“Az amerikai álom szomorú módon halott” – jelentette ki, és megfogadta, hogy fel fogja azt támasztani.

Több közvélemény-kutatás szerint Trump 3-5 százalékos táborral rendelkezik. Ezzel egyike lehet pártja 10 legnagyobb támogatottsággal rendelkező elnökjelölt-aspiránsának, ezért várhatóan meghívást kaphat a csak az élbolyba tartozók részvételével megtartandó első előválasztási televíziós vitákra, amelyek sorát a Fox News augusztus 6-án nyitja majd meg.

A CNN szerint az ingatlanmágnás népszerűsége a republikánusok között nagyjából egy szinten áll Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátoréval, Chris Christie jelenlegi New Jersey-i és George Pataki volt New York-i kormányzóéval.

Trump belépése Rick Perry volt texasi kormányzót, Lindsey Graham szenátort és Carly Fiorinát, a Hewlett-Packard volt vezérigazgatóját fenyegeti kiszorulással az első tévévitákból.

Az NBC tévétársaság közölte, hogy Trumpnak fel kell majd függesztenie a nála futó heti show-ját, a Celebrity Apprentice-t (Hírességtanonc), ameddig elnökjelölt-aspiráns. A műsor újabb sorozatának felvétele a tervek szerint ősszel kezdődne, a milliárdosnak addig van ideje mérlegelnie, hogy a politikusi avagy a televíziós karrierjének folytatása mellett dönt-e. A tévétársaság egyik képviselője kijelentette, hogy Trump maradhat a műsorban, ha kiesik a választási küzdelemből, és az NBC egyelőre a show folytatásával számol.

A mexikói belügyminiszter kiakadt

A mexikói belügyminiszter abszurdnak nevezte kedd este Donald Trump amerikai milliárdos és republikánus párti elnökjelölt-aspiráns azon kijelentését, hogy a mexikói bevándorlókkal a bűnözés és a kábítószerek érkeznek az Egyesült Államokba.

“Ezzel a kijelentéssel leginkább csak vitát akar gerjeszteni. Elfelejti, hogy a világ csaknem minden részéből érkező bevándorlók építették fel az Egyesült Államokat” – mondta Miguel Ángel Osorio Chong egy diszkriminációellenes mexikóvárosi rendezvényen. Szerinte Trump szavai kárt okoznak.

A New York-i ingatlanfejlesztő és televíziós személyiség kedden jelentette be, hogy beszáll a Republikánus Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelembe. Beszédében egyebek között bírálta Mexikót az onnan érkező bevándorlók miatt. “Mexikóból nem éppen a legjobbak jönnek. Azok jönnek, akikkel probléma van, mert velük együtt bűnözés és drog érkezik az országba. Ezek bűnözők” – mondta.

Kijelentette, hogy falat építtetne a 3000 kilométer hosszú amerikai-mexikói határon, és ennek költségét Mexikóval fizettetné ki. “Ezt jól jegyezzék meg!” – nyomatékosította.

“A mexikóiak gúnyt űznek velünk, mulatnak az ostobaságunkon. Nem barátaink nekünk, higgyék el! És közben megvernek minket gazdasági téren” – mondta Trump.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 098 419 megtekintés

Videó: 48 323 880 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923929

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh